Döbbenetes részletek derültek ki a pozsonyi buszmegállóban történt halálos gázolásról

Vágólapra másolva!
Újabb részletek derültek ki a vasárnapi pozsonyi balesetről - írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Ahogy azt az Origo is megírta, autó hajtott vasárnap késő este Pozsony óvárosában egy buszmegállóba, ahol több ember várakozott. Az első hírek szerint öten haltak meg a balesetben, tízen pedig megsérültek.

Alena Krcová mentőszolgálati szóvivő pontosította az információkat:

hárman a helyszínen meghaltak, egy személyt pedig a mentők próbáltak újraéleszteni, ám sikertelenül.

További hatan megsérültek, közülük kettőt súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállítottak kórházba. A többi négy sérült eszméleténél volt, amikor a mentők ellátták őket.

Roman Mikulec belügyminiszter tájékoztatása szerint az áldozatok főiskolai diákok voltak, volt köztük olyan is, akinek ma lett volna az első napja az iskolában. A buszmegállóba egy Skoda Superb típusú autó hajtott be,

a sofőr erősen ittas volt: 1,6 ezreléket mutattak ki a vérében.

A megengedett sebességet is többszörösen túllépte. Utasa, a fia is megsérült, hátgerincsérüléssel szállították kórházba. A sofőrt őrizetbe vették.