Újabb különös fordulat L.L. Junior és Dárdai Blanka viharos kapcsolatában

Dárdai Blanka és L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Miközben Körtvélyessy Kingától válik a zenész, a napokban felröppent egy pletyka, miszerint Király Linda lehetett az oka annak, hogy L.L. Junior és Dárdai Blanka szakítottak. Úgy tűnik, adnak még egy esélyt a kapcsolatnak, és együtt jelentek meg egy nyilvános eseményen.
Vágólapra másolva!

A 23 éves énekesnő és a nála 18 évvel idősebb rapper sokáig tagadta, hogy bármi lenne köztük a munkakapcsolaton kívül, ám később már nem tudták és nem is akarták titkolni azt, hogy együtt vannak. Azóta többször felmerült a szakítás, amit legutóbb L.L. Junior is beismert.

– jelentette ki a rapper a napokban.

Hogy pontosan mi lehetett a konfliktus oka, az egyelőre rejtély, az viszont biztosnak tűnik, hogy a két fél visszatalált egymáshoz. A Reddit nevű közösségi-oldal egyik felhasználója pénteken arról számolt be, hogy látta őket együtt, erről itt írtunk.

Nem kellett sok időnek eltelnie, nem sokkal később egy nyilvános eseményen is megjelentek együtt, ahol közösen pózoltak egy párként.

Forrás: Kiosk