Megszólalt az RTL Klub szexbotrányba került sztárja

énekes, ének, zene, mikrofon, éneklés,
Hand holding a microphone against colourful background.
Vágólapra másolva!
Mint írtuk, a napokban több felvétel is nyilvánossága került egy magyar énekesről, aki a jelek szerint félrelépett a felesége mellett, ráadásul erről videó is készült. Most ő is megszólalt, miután egyre többen jöttek rá, kiről van szó.
Vágólapra másolva!

A Reddit nevű oldalon napok óta téma, hogy egy ismert magyar énekes prostituáltakkal csalta meg a feleségét, erről pedig képek és videók is nyilvánosságra kerültek. Bár a videók alapján nem kérdés, kiről van szó, a Bors név nélkül közölte az énekes reakcióját.

A kép illusztráció Forrás: Shutterstock/Copyright (c) 2014 I'm friday/Shutterstock. No use without permission./I'm Friday

– válaszolt zavarodottan, majd miután tájékoztatták a felvétel tartalmáról, tagadta a vádakat.

- tette hozzá, majd bontotta a vonalat.