Vállt vállnak vetve küzdenek hazai nagyvállalataink és ügyfeleik a fenntarthatóságért

The best decision for good life concept: Businessman standing between climate worsened with good atmosphere background

Philip Morris
Vágólapra másolva!
Egyre jelentősebb mértékben érzékelhető, ahogy a környezettudatosság áthatja a társadalmi és politikai életet, ennek eredménye pedig jól látható: az elmúlt években vállalataink egyre növekvő számban fektetnek be és eszközölnek fejlesztéseket a környezetvédelem és a hosszú távú fenntarthatóság jegyében. Minden nappal egyre világosabb, hogy az effajta életvitel és az ezt célzó törekvések nagyban meghatározzák majd mindenkori jövőnket, tehát mindannyiunk érdeke, hogy tevékenységeinkkel tekintettel legyünk ártalmaink csökkentésére, felismerjük az éghajlatváltozás jelentőségét, és saját szerepünket is vállaljuk az ügyében.
Vágólapra másolva!

Napról napra gyarapodni látszik azon felelősségteljes vállalatok száma, akik aktívan kívánnak részt venni a környezetvédelemben, és lehetőségeikhez mérten szerepet vállalnak abban, hogy felhívják az emberek figyelmét a fenntarthatóságra, valamint a környezettudatos életvitel kialakításának fontosságára.

Közismert, hogy világunknak energiára van szüksége, hogy ellássa a növekvő népességet, és javítsa annak életkörülményeit, így minden célzott törekvés támogatandó, mely felelős módon biztosítja az energiát, korlátozza a környezetre gyakorolt esetleges hatásokat, valamint előtérbe helyezi a haladást az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátású jövő felé is.

Természetesen számos módon csatlakozhatunk olyan a nagyvállalatok fenntarthatósági törekvéseihez is, mint a Shell, a Mastercard, vagy az Yves Roché. Az említettek közül az egyik legjelentősebb lépés a Priceless Planet Koalíció 2020-as elindítása volt, amelyben a Mastercard 100 millió fa elültetését tűzte ki célul partnerei közreműködésével, az általa alakított szervezet tagjai ugyanis már hosszú ideje nagy hangsúlyt fektetnek fenntarthatóságra, és hisznek benne, hogy összefogásukkal hatékonyabban léphetnek fel törekvéseikben.

Korábbi kutatások bizonyították, hogy az éghajlatváltozás hatásait a társadalom legsebezhetőbb tagjai érzik leginkább, így számos nagyvárosban például arra biztatják a fogyasztókat: válasszák autózás helyett a tömegközlekedést, a szervezők pedig egy-egy fa ültetésével segítik a levegő minőségének javulását, a fák kérge és levelei ugyanis eredményes szűrők, melyek kivonják a levegőből a káros gázokat és a finom porrészecskéket, ráadásul hozzájárulnak a városokban élők jó közérzetéhez, egészségéhez is.

A vállalat közvetlenül üzleti tevékenységein keresztül mozgósítja erőforrásait az éghajlatváltozás ellen, valamint elkötelezte magát a nettó zéró kibocsátás mellett 2040-ig, tovább fejlesztenek olyan innovációkat is, amelyek regenerálják természeti erőforrásainkat és csökkentik a karbonlábnyomot.

Már egészen apró lépésekkel, kis odafigyeléssel mindannyian hozzájárulhatunk bolygónk megőrzéséhez a következő generációk számára. Forrás: https://www.nrcm.org/blog/notes-from-lisa/50-ideas-celebrate-50-years-earth-day/

Tevékenységükkel fel kívánják hívni a figyelmet a karbonkibocsátás csökkentésének folytatására és az ellátási láncunk karbonmentesítésére irányuló kezdeményezések megerősítésére, ugyanakkor fontos kiemelni, hogy ezen törekvéseiket idén ősszel itthon egy hónapon át már kártyabirtokosaik is tevékenyen támogathatják, amennyiben részt vesznek a számukra életre hívott akcióban: mobiltárcás tranzakcióik után ugyanis összesen 30.000 db fát ültet a Mastercard. Teszi ezt ösztönzésül, hogy az emberek ne féljenek használni az effajta fizetési módot, amely azon túl, hogy használata végtelenül egyszerű, kényelmes és biztonságos, a globális klímaküzdelmekhez is jelentősen hozzájárul.

Az ERM, a közismert és vezető nemzetközi fenntarthatósági tanácsadó cég idei trendriportja tíz fő fejlődési irányt prognosztizál az idei évre a fenntarthatóság területén, melyek között megtalálható a munkaerő megbecsülése, a klímaváltozás elleni küzdelem, a természeti rendszerek védelme, a fenntartható és rugalmas ellátási láncok kiépítése, de a fenntartható fogyasztás és termelés elősegítése és a technológia alkalmazása a környezetvédelem jegyében is.

Jövendöléseik korábban a nettó zéró kibocsátási célok bevezetésének felgyorsulását, a természetközeli megoldások előtérbe kerülését, valamint a vállalatok elkötelezettségének növekedését is megjósolták.

A fák kérge és levelei eredményes szűrők, melyek kivonják a levegőből a káros gázokat és a finom porrészecskéket, ráadásul hozzájárulnak a városokban élők jó közérzetéhez, egészségéhez is. Forrás: Shutterstock

A klímaváltozással folytatott harcban meghatározó lehet a hazai vállalkozások magatartása és – ahogy korábban mi is megírtuk – egy idei felmérés szerint; bár javult a magyar vállalatok hozzáállása, eredményeinken még van mit javítani: a felmérés szerint a tavalyi év utolsó negyedében a legalább 2 milliárd forint árbevételű vállalatok csupán mintegy harmada rendelkezik nyilvános fenntarthatósági stratégiával. Kevéssé közismert: a környezettudatosság nem azt jelenti, hogy az említett vállalatok nem nyereségesek, vagy a működésük, pénzügyi eredményeik nem fenntarthatóak, épp ellenkezőleg;

a környezettudatos vállalatok átlagéletkora jóval magasabb, mint az egyéb cégeké,

és ezzel nem csupán a nyereségesség fontosságát bizonyítják, hanem azt is, hogy lehetséges az emberek és a bolygó szempontjából is ugyancsak pozitív hatást elérni.

Fizessen a mobiljával, és támogassa a Mastercard faültetési programját! Őrizzük meg azt, ami igazán Priceless! A részletekről bővebben itt.

A cikk megjelenését támogatta a Mastercard.