Száz különleges térkép QR-kódokkal - A Pallas Athéné Könyvkiadó ajánlója

Vágólapra másolva!
„Ahhoz, hogy megértsük a körülöttünk zajló eseményeket, a földrajzhoz kell fordulnunk” – állítja Csizmadia Norbert geográfus. Ékes bizonyítékkal is szolgál erre a Pallas Athéné Könyvkiadó által megjelentetett új könyvével: a Geovízió I–II. egy izgalmas tudományos útikalauz 21. századi felfedezőknek, amely 100 különleges térképen keresztül teszi láthatóvá világunk rejtett összefüggéseit. A térképek a hozzájuk kapcsolt QR-kódokkal nagy felbontásban is megtekinthetők, mozgalmassá téve ezáltal a modern kori kalandozók útját.
Vágólapra másolva!
Forrás: Pallas Athéné Könyvkiadó

A szerző könyvével az elmúlt három évben – hazai és nemzetközi újságokban, illetve internetes platformokon – megjelent cikkeinek és tanulmányainak gyűjteményét nyújtja át az olvasónak: a Geopillanat és a Geofúzió című munkái után így született meg a trilógia harmadik darabja. A Geovízió korunk két meghatározó témakörét járja körül. Az első kötet a fenntarthatósággal, a második Eurázsia felemelkedésével foglalkozik.

A Geovízió egy geográfus szemével és a földrajz eszköztárával keresi a választ olyan kérdésekre, mint hogy miben hasonlít a globális városaink növekedése a korallok növekedéséhez? Mikor volt hasonló klíma a Földünkön, és milyen gazdasági folyamatok zajlottak ekkor? Hol vannak a hosszú élet oázisai? A legfontosabb kérdés talán mégis az, hogy a globális környezeti kihívások és éghajlatváltozás közepette milyen jövő várhat ránk? A szerző egy optimista, a hagyományból és modernitásból egyszerre merítő zöld jövő képét vázolja fel, amelynek magjai már ott vannak a sikeres városok és államok működésében, ezek közül pedig többet is részletesen bemutat.

A szerző a második kötetben olyan kérdéseket taglal, hogy miért beszélünk a Kelet felemelkedéséről; mit jelent a fenntartható eurázsiai világrend; milyen fúziók és hálózatok korában élünk; hol találhatók a legjelentősebb csomópontok. Kifejti azt is, hogy Magyarország az összekapcsoltság szempontjából nagyon kedvező helyzetben van, hiszen földrajzilag és kulturálisan is a nyugati és keleti világ metszéspontjában helyezkedik el.

Csizmadia Norbert könyve lebilincselő olvasmány, amely nemcsak újszerű és szokatlan perspektívából mutatja meg a körülöttünk zajló társadalmi, gazdasági és geopolitikai folyamatokat, hanem fontos üzeneteket közvetít a jövőnkre nézve is.

A Geovízió I–II. című kötet exkluzív ki adói áron vásárolható meg a Pallas Athéné Könyvkiadó Bölcs Várban (I. kerület, Úri utca 21.) működő könyvesboltjában, valamint a webshopjában. A PABooks kiemelt figyelmet fordít a közösségépítésre is. Facebook-oldalán és podcastcsatornáján (elérhető a Spotify- és az iTunes-platformokon) további hasznos, érdekes információk találhatók a megjelenő könyvekről és a hozzájuk kapcsolódó eseményekről.

Forrás: Pallas Athéné Könyvkiadó