Dráma

„Isten ajtajánál várakozik” - azt hitték fogzik a 22 hónapos kislány, de kiderült halálos beteg

K.B.

Létrehozva: 2022.12.04.

A 22 hónapos kislány több fertőzéssel is megküzdött már, többek között tüdőgyulladással, bélfertőzéssel és vérmérgezéssel.

Egy édesanya egyszer csak azt vette észre, hogy 22 hónapos kislánya állandóan dörzsöli a fülét. Attól tartva, hogy fülgyulladása van vagy a fogzás túl nagy fájdalmat okoz a számára, orvoshoz vitte.

kórház, gyermekkórház, gyerek, kórházi ágy, illusztráció, kisgyerek, Shutterstock
Fotó: Shutterstock

A kórházban azonban lesújtó hírt közöltek a 31 éves Jodie Woolforddal: a kis Amelia Bolternek szívátültetésre van szüksége. Jodie teljesen ledöbbent, amikor kiderült, hogy kislányának szívelégtelensége, kórosan gyors szívverése és szívnagyobbodása is van. Ez a hír nagyon megviselte az egész családot.

- Csak arra tudok gondolni, hogy miért történik ez velünk, mit tettünk, ami ennyire rossz, hogy ide jutottunk? Bárcsak elvehetném tőle ezt a fájdalmat! Olyan pici, egyetlen gyereknek sem szabadna mindezen keresztülmennie – zokogta kétségbeesett anyukája a Mirrornak, majd keserűen hozzátette: - Nem igazán értettük, hogy mi történik. Azt mondták nekünk, hogy Isten ajtajánál várakozik, és hogy minden vele töltött óra áldás.

A kis Amilia azóta haza sem térhetett, és csak az életmentő műtétje után hagyhatja el a kórházat. De mivel súlyának és vércsoportjának megfelelő szívre van szüksége, akár két évet is várnia kell a műtétre. Ezért az orvosok megengedték, hogy a jelenleg 35 hetes terhes édesanya és párja, Rich Bolter (32) is a kórházban éljenek, amíg Amelia a megfelelő szívátültetésre vár.

Amióta kórházban van, a 22 hónapos kislány több fertőzéssel is megküzdött már, többek között tüdőgyulladással, bélfertőzéssel és vérmérgezéssel. Mindeközben Rich barátja, Joseph Hylands adománygyűjtést indított Amelia és a Bristoli Gyermekkórház javára.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147199_auto_resized.jpg
origo.hu

Soha nem látott csata: összecsapott a Föld két leghalálosabb állata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142641_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor régóta példátlan lépésre szánta el magát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713619511
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713619511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713619511
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban