Szenzációs!

2022.12.06. 15:02

Végre megnyílik az Y-híd és a turbókörforgalom Miskolcon (frissítve)

Befejeződött az utóbbi idők legkomplexebb, Miskolcot érintő közlekedési infrastrukturális beruházás.

Szaniszló Bálint

December 11-én, vasárnap, a délutáni órákban Miskolcon feloldják az eddigi forgalomkorlátozásokat, így a közlekedők végre használatba vehetik az Y-híd beruházáshoz tartozó turbókörforgalmat, amely a Király utca és Vörösmarty utca kereszteződésében épült meg. 

Ettől az időponttól ugyancsak megnyitják a 2-szer 2 sávosra bővített Vörösmarty utcát is, amely a Soltész-Nagy Kármán utcától egészen a híd lábáig zsákutcaként használható a híd megnyitásáig.

Mindezeket követően december 12-én, hétfőn 16 órától minden irányból megnyitják az Y-hidat is. A tömegközlekedés új menetrendi változása december 13-án, szerdán, üzemkezdettől lép életbe, azaz az MVK autóbuszjáratai ettől az időpontól használják majd a vadonatújközlekedési csomópontot. 

Csökken a közlekedési teher

A projekt jelentősége abban rejlik, hogy az új közlekedési útvonalnak nagyobb az „áteresztőképessége” a nyugat–keleti irányú gépjárműforgalom számára. A Modern Városok Program keretében 2018-ban született meg a kormányhatározat az Y-híd megépítéséről, amely átvezet a két vasútvonalon, a kapcsolódó rendezővágányokon, valamint lakó-, parkoló- és szervizutak fölött átívelve valósítja meg a zavartalan gépjármű-közlekedést. 
Az Y-híd beruházás az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásban hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a He-Do Kft. végezte nettó 13,5 milliárd forint értékben. A Miskolc tehermentesítő út I. és II. szakaszának fejlesztése egyébként összességében a Vörösmarty utca kapacitásbővítését és az Y-híd megépítését foglalta magában. A beruházás alapkövét 2019. október 11-én helyezték el. 
A projekt magába foglóalta a Vörösmarty utca 2-szer  sávról 2-szer 2 sávra történő kapacitásbővítő fejlesztését mintegy 570 méter hosszban, kanyarodó sávok építésével. A Király és a Vörösmarty utcák keresztezésében a korábbi jelzőlámpás csomópont helyén új, korszerű, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott turbó rendszerű körforgalmat alakítottak ki. Mint ismert, a turbó körforgalom olyan többsávos csomópont, melyben párhuzamosan vezetett sávokat az útfelületből kiemelkedő bordákkal választanak el. Ezért alapfeltétel, hogy a közlekedők a tovább haladási irányuknak megfelelő forgalmi sávot válasszák, így a csomópontban az áthaladás gyorsabbá és biztonságosabbá válik.
A Soltész Nagy Kálmán és a Vörösmarty utca keresztezésében lévő jelzőlámpás csomópontot is átépették új kanyarodó sávok létrehozásával.

Építészeti bravúr 

A beruházás során egy előre gyártott, valamint monolit vasbeton szerkezetű, vasút feletti, 12+4 támaszú, háromágú Y-híd épült meg, amely nagy mértékben javítja Miskolc egy frekventált városrészének, Martinkertvárosnak az elérhetőségét, az ott élők városközpontba történő gyorsabb eljutásának lehetőségét biztosítva.
A Kisfaludy utca 175 méteres korrekciója és burkolatépítése is megtörtént, valamint a Vörösmarty utca 160 méteres új szakaszát is kialakították egy új jelzőlámpás csomóponttal együtt. 

Lesz folytatás

Amint arról korábban beszámoltunk, az Y-híd folytatására már készülnek a tervek: a Roden Mérnöki Iroda Kft. nyerte az erre a feladatra kiírt közbeszerzési eljárást. A tervezési feladat egy kétszer két forgalmi sávos, végig a felszínen vezetett főút engedélyezési és kiviteli tervének elkészítése az Y-híd és a József Attila úti nagy körforgalom között, mintegy 3 kilométer hosszban. 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában