Csattantak a pofonok

2022.12.08. 16:54

Rendőrök helyszíneltek a buszmegállóban a Konzummal szemben

Többen kérdezték csütörtökön délután nem sokkal 3 óra előtt, hogy mi történhetet a belvárosi buszmegállóban a Konzummal szemben, ugyanis rendőrök érkeztek a helyszínre. Volt, aki úgy tudta késelés történt, mások verekedést említettek.

Zs. J.

Bűnügyi helyszínelők kerítették körbe szalaggal a pécsi Konzummal szemben lévő buszmegállót csütörtök délután három előtt. A buszra várakozók találgatták mi is történhetet, volt aki azt mondta, hogy ő úgy tudja verekedés miatt érkeztek a rendőrök, majd a helyszínelők, míg más úgy hallotta, hogy késelés történt, ám ennek a helyszínen semmilyen nyoma nem volt, vérfoltok, vércseppek. 

Úgy tudjuk, két férfi kapott össze, majd a szóváltás egy idő után verekedéssé fajult, csattantak a pofonok, az ütések, ezért értesítették a járókelők a rendőröket.

A rendőrség garázdaság miatt nyomoz az ügyben.  


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!