Diósjenői gyilkosság: Minden nap itt mentünk el a lányok mellett, ez nagyon durva - videó

Vágólapra másolva!
A Diósjenőről 2009-ben eltűnt és meggyilkolt lányok, Alexandra és Krisztina unokatestvére sokkot kapott, amikor kiderült, hogy a unokahúga holtteste a családi ház udvarán volt elásva. A gyilkossággal a lány mostohaapját gyanúsítják, akit, ahogy megírtuk, ma letartóztatták.
Vágólapra másolva!

"Megkapja Józsi a fekvőnyolcast, de meg is érdemli a kettős gyilkosságért" – mondta a lány unokatestvére a Borsnak utalva arra, hogy szerinte a férfi élete végéig a börtönben lesz.

"Szorongást éreztem, mintha lenne itt valaki, de nem tudtam, hogy kezeljem.

Nap, mint nap itt jártunk el, sőt, én jártam hozzájuk is, mert rokonok. Ott jártunk el a lányok mellett, nem is sejtette az ember, hogy ott a földben van valami - mesélte el az unokatestvér.

A férfi azért beszél két lányról, mert a rendőrség a meggyilkolt lány testvérének a holttestét is keresi. Mind a ketten egyszerre tűntek, most azonban csak egyikük holtteste került elő. A férfi úgy tudja, az idősebb lány, Alexandra maradványait találták meg, aki most lenne 32 éves.