Azt mondja a kajdacsi késelő, hogy "begőzölt" és nem tudott leállni

ezzel a késsel szúrt azt a román férfi, aki három ismerősét is megszúrkálta újévkor Kajdacson
ezzel a késsel szúrt azt a román férfi, aki három ismerősét is megszúrkálta újévkor Kajdacson
Vágólapra másolva!
Már a tárgyalására vár a rácsok mögött az a román férfi, aki három ismerősét szurkálta meg 2022 első napján Kajdacson. Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt indult ellene nyomozás.
Vágólapra másolva!

Egy 25 éves, kajdacsi férfi hívta január elsején hajnali háromnegyed háromkor a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányító Központját. Elmondta, hogy nem sokkal korábban egy férfi leszúrta az ő édesapját a Dózsa György utcában. A szilveszter estét egy társaságban töltötték, majd amikor egy másik házhoz indultak, hogy ott folytassák a szórakozást,

a férfi megtámadta és megszúrta az egyébként őt befogadó, szállásadó ismerősét.

A bejelentés szerint a támadó először egy 24 éves férfit szúrt mellkason. Aztán azt az 54 éves férfit is, aki meghallotta a segélykérést és a fiatal segítségére sietett. Ekkor ért oda a bejelentő és próbálta az édesapját menteni. Őt is több helyen megsebesítette a késelő. Az egyik férfi kis híjján belehalt a támadásba, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. De csak most kezdődött a román éjszakai ámokfutása.

A késelés után két autót is megrongált, aztán egy házban tört-zúzott,

amivel közel milliós kárt okozott a tulajdonosoknak. Végül elmenekült és elbújt. Mivel nem találták, elfogató parancsot adtak ki ellene a nyomozók. A férfit végül Cece térségében sikerült elfognia a Fejér megyei kollégáiknak.

ezzel a késsel szúrt azt a román férfi, aki három ismerősét is megszúrkálta újévkor Kajdacson Forrás: Police.hu

A Tolna megyei nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a késelőt, aki először nem tett vallomást, így a kihallgatása után őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatása indítványozását. Második kihallgatásán viszont mindent bevallott. Azt mondta, korábbi sérelmei miatt és a sok alkoholtól

„gőzölt be akkor éjjel, és nem tudott leállni."

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán a napokban fejezték be az ügy nyomozását, ami január elsején indult egy 20 éves román férfival szemben. A beszerzett szakértői vélemények alapján életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt kell majd felelnie a bíróságon. Most rácsok mögött van.