Ilyen luxusban éltek a fiatal lányokat futtató banda tagjai - videó

Vágólapra másolva!
Összehangolt akcióban csaptak le a rendőrök egy családra, akik a gyanú szerint fiatal lányokat kényszeríttek prostitúcióra. Az elfogásban a Terrorelhárítási Központ kommandósai is részt vettek, ugyanis a beszerzett adatok alapján tartani lehetett attól, hogy a banda tagjainak fegyverük van. Két helyszínen, összesen négy embert kaptak el.
Vágólapra másolva!

A nyomozás adatai szerint a banda tagjai szerveztek be, kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket.

Forrás: Police.hu

Budapesten, Debrecenben, Svájcban, Belgiumban és Németországban dolgoztatták őket prostituáltként.

Lakást béreltek nekik, és el is vitték őket arra a helyre, ahol azután dolgozniuk kellett.

Több lánytól minden pénzt elvettek, amit azok a kuncsaftoktól kaptak.

Az így megszerzett pénzből fényűző életet éltek, méregdrága ékszereket, ruhákat, luxusautókat, és több házat is vettek.

Forrás: Police.hu

Közben a lányok szolgáltatásait az interneten hirdették. Azokat is abból a pénzből fizették, amit tőlük vettek el.

Forrás: Police.hu

A rendőrök több millió forint értékben foglaltak le a gyanúsítottaktól autókat, ékszereket.

Forrás: Police.hu

A banda tagjai ellen eljárást indítottak.