Orbán Viktor: Nekünk Magyarország biztonsága az első

ORBÁN Viktor
Budapest, 2023. január 13. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2023. január 13-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében, és nem fog belesodródni a háborúba - mondta Orbán Viktor kormányfő péntek reggeli szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök szerint az infláció egy közellenség, le kell törni az inflációt, majd azt mondta: úgy számol, hogy február-március körül csökkenni fog az infláció, decemberre pedig egy számjegyű lesz.
Vágólapra másolva!

– jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. Emlékeztetett, a háború kezdete és a választási kampány egybeesett, és akkor nyíltan és egyenesen kell beszélni. A kormányfő közölte, akkor a baloldal elmondta, hogy mit akar, és ha ők nyernek, nyakig állnánk most a háborúban. Orbán Viktor kijelentette: van nemzeti érdek, ez az ország és a kárpátaljai magyarok érdekéből tevődik össze, és a kormánypártok ezt képviselték a választási kampányban is.

– mondta a kormányfő. Hozzátette, Magyarország mindent meg fog tenni a béke érdekében, és nem fog belesodródni a háborúba.

Orbán Viktor: Magyar nemzeti érdek, hogy maradjunk ki a háborúból Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A többieket már el is sodorta az ár – utalt az európai országokra, akik fegyvert szállítanak Ukrajnának. Orbán Viktor álláspontja szerint egy ilyen helyzetben, amikor Európa nyugati fele finanszírozza az ukránok hadviselését, illetve ellátják fegyverekkel az egyik hadviselő felet, gyakorlatilag Oroszország dönti el, hogy mikor tekinti őket háborús ellenségként.

Bele akarnak kényszeríteni minket a háborúba

Matematikailag is ki lehetne fejezni azt a nyomást, ami rajtunk van – rögzítette a kormányfő, majd jelezte, hogy bele akarnak kényszeríteni minket a háborúba. A miniszterelnök elmondta, hogy itthon a külföldről finanszírozott baloldal áll a háború pártján.

– szögezte le Orbán Viktor. Kiemelte: az elemi emberi erkölcs is azt követeli, hogy legyen tűzszünet és béketárgyalások. – A nemzeti konzultáció, mint a politikai részvétel formája, hungarikum – fogalmazott a miniszterelnök, majd emlékeztetett, hogy Nyugaton nem kérdik meg ilyen módon az embereket. Mint mondta, a 2010-es helyzet másfajta politikát eredményezett hazánkban.

Nagy megerősítés a nemzeti konzultáció a kormánynak Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Kérdés volt, hogy milyen módszerrel lehet azt a nemzeti egységet fenntartani, amivel a válságot kezelni lehet – hangoztatta Orbán Viktor. Jelezte: a válságkezelés mellett egy új alkotmányt is meg kellett alkotni, ehhez pedig szükséges volt a nemzeti konzultáció intézménye. – Az, hogy millió fölött vettek részt emberek a konzultációkon, egy egyedülálló, demokratikus dolog – fejtette ki.

Ezt nem fogadja el Magyarország

Egy ország életében fontos, hogy legyenek egyetértési pontok – jelezte a miniszterelnök a konzultáció kapcsán. Szerinte az a lényeg, hogy mindenki kapjon egy esélyt, hogy hallathassa a hangját. A miniszterelnök szerint pontosan elegendő az 1,4 millió visszaküldő, hogy tudják, hogy mit gondolnak a magyarok. A szankciók nem működnek, az oroszokat nem kényszerítették térdre, de Európának nagyon nagy veszteségeket okoznak.

A német gazdaság 175 milliárd eurónyi veszteséget könyvel majd el a saját számításaik szerint, ez több mint a teljes magyar GDP.

Ennek példájára a magyar veszteségeket is kiszámolták. Ebben az évben Magyarország el fog veszíteni 3764 milliárd forintot. Ez az elmaradt növekedés, a hazai GDP 4,8 százaléka – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, számszerűleg a szankciók majdnem akkora veszteséget okoznak az országnak, mint az összes magyar által befizetett személyi jövedelemadó összege.

Elmondta, az Unióban állandóan nem lehet vétózni, emiatt a szankciókat nem szavazzák meg, de meg sem akadályozzák őket.

– jelezte a kormány álláspontjával kapcsolatosan Orbán Viktor. A miniszterelnöknek segítség, hogy a konzultációt ennyien kitöltötték, mert jó tárgyalási alapot biztosít neki. A magyar álláspont világos: a magyar emberek azt akarják, hogy Brüsszelben is meghallják a hangjukat – fogalmazott a miniszterelnök. Mint mondta,

Nyugaton nincs tere a háborúellenes hangoknak Forrás: AFP/Anatolii Stepanov

Nemcsak dollárbaloldal, dollármédia is van

Fontos különbség, hogy míg itthon többszólamú a média, addig Nyugaton ez nem így van. A háborúról Nyugaton a jobboldali és a baloldali lapokban ugyanazt lehet olvasni – jelezte Orbán Viktor. – A magyar reflex ezzel ellenkező – tette hozzá.

– kommentálta az új titkosszolgálati jelentést Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, hogy a baloldal rendszeresen azt az álláspontot képviseli, ami rossz Magyarország számára. Eddig nem tudták, hogy ez miért lehet, de most kiderült: ezért fizetik őket. Pénzért a megbízóik érdekeit képviselik. Orbán szerint ideje, hogy ezzel szembesüljünk, mind a jobboldaliak, mind a baloldaliak számára fontos ez.

Remélem, hogy a vizsgálatok végén az is kiderül majd, hogy kik adták a pénzt, a technika a Soros-hálózatra utal

– vetítette előre Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint az ilyen beavatkozások ellen akár jogszabályi változtatásokkal is védekezni kell.

Az infláció közellenség, le kell törni

Az infláció egy közellenség. Le kell törni az inflációt – húzta alá a kormányfő, majd mondta: úgy számol, hogy február-március körül csökkenni fog az infláció, decemberre pedig egy számjegyű lesz. – Olyan szankciókat nem fogunk átengedni, így nem fogjuk engedni, hogy megvalósuljon az a terv, hogy a nukleáris energiákra is kiterjesszék a szankciókat – rögzítette Orbán Viktor. Hozzátette, ezek az energiával kapcsolatos szankciók. Mint mondta, február 5-én lép hatályba majd a dízelembargó, ez alól Magyarország mentesült, nem érint minket.

– nyomatékosította zárásként Orbán Viktor.