Szijjártó Péter: Nagy-Magyarországot ábrázoló zászlók miatt feljelentést tenni a történelmi ismeretek teljes hiányát jelenti

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter interjút ad az Origonak 2021. február 17-én.
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE (Football Against Racism In Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete, tagjainak fogalmuk sincs a történelemről, ha a magyar futballválogatottat azért jelentik fel, mert mérkőzésén nagy-magyarországos zászlók jelennek meg - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a FARE

Hozzátette:

Kifejtette:

Szijjártó Péter ennek kapcsán hangsúlyozta:

Majd példaként hozta fel, hogy gyerekei történelematlaszában is vannak Nagy-Magyarországot ábrázoló képek.

- tette fel a kérdést. A miniszter nonszensznek nevezte a szervezet tevékenységét, és reményét fejezte ki, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke "megszabadítja az európai futballt ettől a munkásőr-szervezettől, mert ezek csak bajt okoztak, meg bajokat is fognak okozni".

- emelte ki.