Több, mint egy tucat migránst zsúfolt be egy kisteherautóba két embercsempész

Vágólapra másolva!
Tavaly tavasszal értek tetten egy 21 éves román férfit, és 24 éves moldáv társát a 8-as számú főúton, miközben 13 migránst vittek magukkal egy kisteherautó rakterében. A két férfira emiatt börtön várhat, és az országból is kitilthatják őket.
Vágólapra másolva!

A fiatalabb férfi idősebb társa hívására érkezett Szegedre, kifejezetten azért, hogy Magyarországra szökött migránsokat Nyugat-Európába csempésszenek.

A szállításhoz használt kisteherautót a moldáv férfi adta át társának, aki

március 25-én hajnalban a szerb-magyar határ közelében vett fel tizenhárom migránst, köztük egy gyereket, akik török-kurd nemzetiségűnek vallották magukat. A migránsok ezután órákon át, megállás nélkül, egymásra zsúfolódva utaztak

a kocsi körülbelül 3,5 m² alapterületű és 1,3 m belmagasságú rakterében.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az út során a 24 éves moldáv férfi egy másik autóval előfutóként haladt előtte,

közben egy internetes mobilalkalmazáson keresztül tartotta vele a kapcsolatot.

A román férfi által vezetett teherautót azonban a rendőrök 2022. március 26-án kora hajnalban

a 8-as számú főúton, Ajkarendek és Devecser között megállították, és a migránsokkal együtt igazoltatták.

Az ügyészség mindkét férfival szemben embercsempészet miatt emelt vádat, és börtönbüntetés kiszabását, illetve Magyarország területéről történő kiutasításukat javasolta.