Nem tudta magát türtőztetni, amikor meglátta, hogy barátja zsebében turkál az ismerőse, brutálisan halálra verte

Vágólapra másolva!
Egy férfi, aki aznap jött ki a kórházból, megkérte két ismerősét, hogy rossz állapota miatt velük tölthesse az éjszakát. Az volt a terv, hogy mind a hárman a XXI. kerületben, egy parkban, a padon alszanak. Arra persze nem is gondolt, hogy az éjszaka tragédiával végződik.
Vágólapra másolva!

Az éjszaka közepén az egyik ismerős arra ébredt, hogy a beteg férfi barátja zsebében kotorászik.

Olyan dühös lett, hogy

perceken keresztül tiszta erővel ütötte a kórházi kezelés után védekezésre képtelen férfit.

Csak annyi időre hagyta abba a verést, amíg egy ember elsátált mellettük, aztán tovább verte.

Az arra sétáló ember hívta a rendőröket.

A megvert férfi sérülései olyan súlyosak voltak, hogy esélye sem volt, hogy túlélje a kegyetlen verést, a helyszínen meghalt.

Forrás: Police.hu

Az agresszív férfit életfogytiglanra ítélhetik, de barátja is börtönbe kerülhet, aki a gyilkosságot szótlanul nézte végig.