Elfogták a rettegett kecskeméti tolvajbanda mind a négy tagját

Vágólapra másolva!
Összesen 22 lopás miatt kell felelnie négy kecskeméti férfinak és egy nőnek, akik 2021 februárja és októbere között társasházi tároklókat és garázsokat törtek fel, ahonnan mindent elvittek, amit értékesnek találtak.
Vágólapra másolva!

A két legfiatalabb férfi 2021 februárjától kezdődően a 2021 októberéig - őrizetbe vételük napjáig -

összesen 17-szer loptak Kecskeméten.

2021 szeptemberében időnként egy férfi és női társuk is csatlakozott hozzájuk. A nő öt, míg a férfi két lépcsőházi tároló feltörésében vett részt.

Egy további ismerősük pedig egy alkalommal elkísérte a legfiatalabb férfit, de nem volt szerencséjük, mert a garázs feltörése közben megzavarták őket, míg az autó ajtaját nem tudták kifeszíteni, ezért csak egy hűtőrácsot tudtak magukkal vinni. A legfiatalabb férfi ezen kívül egyedül feltört három kocsit.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

A tolvajok a feltört lépcsőházi tárolókból és garázsokból bicikliket, hifi berendezést, sarokcsiszolót és még egy teljes horgászfelszerelést is magukkal vittek,

míg az autókból főleg magnókat, hangszórókat loptak.

Összesen 22 embert loptak meg, akiknek több, mint 1.250.000 forintnyi kárt okoztak.

Ebből közel 250.000 forint megtérült, mert a rendőrök a lopott holmik egy részt lefoglalták.

Forrás: Magyarország Ügyészsége

Az ügyészség lopás miatt emelt vádat velük szemben, a két legfiatalabb férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztést, míg két férfi és egy női táersukkal szemben közérdekű munka és elzárás kiszabását javasolta.