Több millió forint értékű hamis ruhát foglalt le a NAV az M7-esen

Vágólapra másolva!
Fekete zsákokba gyűrt hamis ruhákat fuvarozott autójában anya és fia Szlovénia felé, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópálya melletti pákozdi pihenőhelyre kiterelték a kocsit ellenőrizni.
Vágólapra másolva!

Az autó rakterét zsúfolásig pakolták különböző márkajelzésű (Guess, Hugo Boss, Tommy Hilfiger, Gucci) pólókkal, tunikákkal és övekkel. A sofőrrel együtt utazó édesanyja elmondta, hogy az összes zsák, az azokban lévő divatárukkal együtt az ő tulajdona, amit a családjának vásárolt. A pénzügyőrök megállapították, hogy az

eredeti márkajelzéshez hasonló logók és feliratok gyenge minőségű hamisítványok,

amit később szakértő is megerősített.

A pénzügyőrök a több mint kétszáz darab hamis ruhát és kiegészítőt lefoglalták. Az utánzatok a védjegyek jogtulajdonosainak közel

négy millió forint vagyoni hátrányt okoztak.

Az utasnak iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt kell majd felelnie.

A hamisított termékek kiszűrése a piacról azért fontos, mert azok a vásárlókra nézve egészségügyi kockázatot is jelenthetnek, és a gazdaság szereplőinek is jelentős károkat okoznak