Itt a MOL különleges beszámolója

üzemanyagárat szabályozó új rendelet, benzin, benzinár, ár, üzemanyag, rendelet, szabályozás, külföldi, kétfajta, két, fajta, hatósági ár, mol
Hatósági és piaci áras MOL benzinkút Budakeszin 2022 május 27-én
Vágólapra másolva!
A TV2 Tények Plusz kedd este egy riportban foglalta össze, hogyan jut el az üzemanyag a benzinkútig. A riport a tankautótöltéstől a benzinkúti tankolásig mutatja be az üzemanyag útját és a MOL munkatársainak manapság nem egyszerű mindennapjait.
Vágólapra másolva!

A TV2 stábja a MOL csepeli üzemanyagtelepén forgatott, ahol a legszigorúbb biztonsági feltételek mellett – hiszen fokozottan robbanásveszélyes anyagokról van szó -,

a hét minden napján, 24 órában töltik benzinnel, illetve gázolajjal a várakozó tankerautókat.

A TV2 beszélt Lencsés Miklóssal, a MOLtrans gépjárművezetőjével, aki 2015 óta ül a volán mögött, és a jelenlegi helyzetben kifejezetten büszke a munkájára, mert tudja, fontos feladatot végez. „Általában – fuvarfeladattól függően - éjfél és hajnali egy között szoktam ébredni"- meséli Miklós, aki a teletöltött tankautóval hajnalban útnak is indult, hogy a fővárosban és az agglomerációban lévő Mol-benzinkutakra kiszállítsa az üzemanyagot. Kozma Szabolcs, a MOLtrans ügyvezető igazgatója is megerősíti, hogy a MOL és a MOLtrans mindent megtesz azért, hogy idejében eljusson a megfelelő mennyiségű benzin és dízel a töltőállomásokra, hiszen a cél az ország folyamatos ellátása, az ünnepi hétvégén is.

Lencsés Miklós első állomása reggel 7-kor a Kerepesi úti MOL-benzinkút. Épp jókor érkezett, hajnalban itt pont elfogyott a 95-ös benzin. A föld alatti üzemanyagtartály feltöltése nagyjából egy-másfél órát vesz igénybe, azaz mire a nagy reggeli roham elindult, már ismét mindegyik üzemanyagot lehetett kapni.

„Jelenleg körülbelül 2 – 2 és fél millió vásárlót szolgálunk ki egy hét alatt.

- ezt már Orosz András, a MOL Magyarország kereskedelmi igazgatója mondja, érzékeltetve, mennyire megnőtt az utóbbi hetekben a MOL töltőállomásainak forgalma. Az itt dolgozók mindenben segítenek, de rájuk is nagy nyomás nehezedik, a vásárlók gyakran rajtuk vezetik le a feszültséget és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal bántják őket:

- meséli Ricz Ágnes, töltőállomási dolgozó.

A MOL továbbra is mindenkit arra kér, hogy ne pánikból, rohamszerűen tankoljon, hanem úgy, ahogyan általában szokott, és annyit, amennyire az utazásaihoz valóban szüksége van. A vállalat felkészült az ünnepre, plusz tankautókat és sofőröket alkalmaz, hogy az ország minden szegletébe el tudja juttatni az üzemanyagot. Az augusztus 20-i hétvégén a MOL minden töltőállomása nyitva lesz.