Az ellenzék nyert a II. kerületben

Vágólapra másolva!
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartottak vasárnap Budapest II. kerületének egyik körzetében. Az ellenzék jelöltje, Nagy Eszter 1204 szavazatot kapott, a Fidesz-KDNP színeiben Bálványkövi István 714, az MKKP-s Hildebrand Krisztián pedig 62 voksot szerzett.
Vágólapra másolva!

A választás kiírására azért volt szükség, mert 78 éves korában elhunyt dr. Tompa János, a körzet önkormányzati képviselője, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció egykori II. kerületi elnöke.

A kampányban nem mindig folyamodott tisztességes eszközökhöz a baloldal: a Helyi Választási Bizottság határozatának értelmében Őrsi Gergely szocialista polgármester névre szóló postai levelekben korteskedett az ellenzéki jelölt mellett. A levelet úgy írta alá, mint „Őrsi Gergely polgármester", ami azért aggályos, mert az állami, illetve az önkormányzati szerveknek tilos a pártok szabad versenyébe avatkozni - írja a Magyar Nemzet.

A választási testület tagjai 3-2 arányban szavaztak arról, hogy a szocialista polgármester Nagy Eszter melletti kampányolása szabályszegésnek minősül.

Ezen kívül nemrég derült ki, hogy Őrsi már több mint százmilló forintot adhatott ki a II. kerületi Margit-negyed projektre. Ez az összeg egyfelől az eddigi költségekből áll, melyek meghaladják a 40 millió forintot, másfelől pedig az önkormányzat ingatlanainak kihasználatlanságából, amivel mintegy 60 milliót veszített a kerület költségvetése.

Az elmúlt hetekben az időközi választások döntő többségét a Fidesz nyerte.