Kiszelly Zoltán: Fontos lenne a magyar miniszterelnök beszédeit németre fordítani

Kiszelly Zoltán , a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója
Fónyi Dániel , A Századvég Alapítvány kül- és biztonságpolitikai szakértője
Kiszelly Zoltán , a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának igazgatója
Vágólapra másolva!
A magyarok és a németek kölcsönösen jó véleménnyel vannak egymás országáról, és mindkét nemzet szerint nagyon fontos a két ország jó kapcsolata az Európai Unió (EU) jövőjének szempontjából - derül ki a Nézőpont Intézet által idén hatodik alkalommal elkészített magyar-német barométerből, amelynek eredményeit szerdán mutatták be Budapesten.
Vágólapra másolva!

A magyarok 56 százalékának van jó véleménye Németországról, de két éve még 72 százaléknak volt jó véleménye, míg a németek 59 százalékának van jó véleménye hazánkról - mondta Mráz Ágoston Sámuel. A Nézőpont Intézet vezetője bár a többségnek jó véleménye van egymásról, de korábban ezek a számok magasabban voltak. A magyaroknak csupán 46 százaléka látja jónak a magyr-német kapcsolatokat, míg két éve 60 százalék vélekedett így. A németeknek pedig csupán 40 százaléka tartotta jónak a két ország kapcsolatát.

A kutatásból kiderül az is, hogy a németek problémásnak látják Magyarországon az állampolgári jogok érvényesülését, 48 százalékuk szerint nem érvényesülnek ezek a jogok, és csupán 29 százalékuk szerint van minden rendben ezen a téren. Szintén 48 százalék gondolja azt, hogy Magyarországon a médiumok nem kritizálhatják a kormányt. A magyarok szerint Németországban nincs probléma az állampolgári jogok érvényesülésével, és csupán 23 százalék véli úgy, hogy a médiumok nem kritizálhatják a kormányt. Arra a kérdésre, hogy megéri-e befektetni a másik országban a németek 31 százaléka válaszolt igennel, de ez növekvő tendencia az elmúlt évekhez képest, míg a magyarok részéről némi elbizonytalanodás látható, 2020-hoz képest 57 százalékról 41 százalékra csökkent azok aránya, akik szerint megéri befektetni Németországban - közölte Mráz Ágoston Sámuel.

Eltérések

Beszámolója szerint látható továbbá, hogy társadalmi szinten nincs probléma a németek és a magyarok között, a megkérdezettek több mint 80 százaléka mindkét országban elfogadná a másik nemzet képviselőjét szomszédjának, munkatársának, 76 százalék pedig még a közvetlen főnökének is. Véleménykülönbség van azonban a németek és a magyarok között abban, hogy mely területeken kellene a két országnak szorosabban együttműködnie: míg a németek az EU politikai reformjában és a migráció kérdésében szeretnének szorosabb munkakapcsolatot, addig a magyarok az államadósság elleni küzdelmet, valamint az unión belüli gazdasági fejlesztéseket jelölték meg legfontosabbként - ismertette az igazgató.

Az eredmények bemutatása után kerekasztal-beszélgetés során elemezték az adatokat. Bauer Bence, Matthias Corvinus Collegiumnál (MCC) működő Magyar-Német Intézet igazgatója tudatlansággal magyarázta a felmérés eredményeit, szerinte a magyarok se tudnak sokat Németországról, de még mindig többet, mint a németek Magyarországról. Tízből hét németnek nem sok fogalma van Magyarországról, de a személyes tapasztalat pozitív irányba tudja mozdítani a véleményeket - vélekedett. Kitért arra is, hogy szerinte Magyarország nagy lemaradásban van a nyugati országokhoz képest a kommunikációs csatornák és a kapcsolati háló tekintetében, ezért ezeket fontos lenne bővíteni.

Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója arról beszélt, hogy a Németországban "mainstream" sajtó helyett érdemes megnézni inkább a "másodvonalat", azaz a hírek körül kibontakozó kommentárokat, az átlagemberek véleményét, mert a kettő nem mindig egyezik. Ezért ebben a "másodvonalban" kellene erősebben jelen lennie a magyar véleményeknek, így ugyanis szélesebb rétegeket lehet elérni, nagyobb hatást lehet tenni az emberekre. Fontos lenne a magyar cikkeket, a magyar miniszterelnök beszédeit németre lefordítani, hogy első kézből kapjanak tényszerű információkat a németek, és ezáltal reálisabb képet tudjanak kialakítani a másik országról - emelte ki.

Megbízható partnerség

Arne Gobert, a magyarországi Német Gazdasági Klub (DWC, Deutscher Wirtschaftsclub Ungarn) elnöke azt hangoztatta, hogy a felmérés adatai az átlagemberek véleményét tükrözik, de például a gazdasági kérdésekben biztosan eltér a gazdasági szereplők véleménye az átlagemberétől, a Magyarországon tevékenykedő németek több mint 80 százaléka ugyanis továbbra is szívesen fektet be itt. Egyetértett azzal, hogy a magyarok sokkal többet tudnak Németországról, mint fordítva, de szerinte nem itt kell keresni az eltérő vélemények okát, a geopolitikai és világpolitikai aspektusok sokkal inkább befolyásolhatják a kapott adatokat.

Michael Winzer, a kutatást támogató Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője a felmérést méltatva kiemelte, hogy a kapott eredmények reprezentatív alapon a tényeket mutatják, segítenek felismerni a két ország közötti különbségeket, valamint megmutatják, hogy Európa mennyire sokszínű, és a politikai álláspontok mennyire sokfélék. Magyarország megbízható partnere Németországnak, sok közös vonása van a két országnak, és ezt ápolni, gondozni kell, hogy megmaradjon a kapcsolat - fogalmazott Michael Winzer.