Vágólapra másolva!
A magyar női vízilabda-válogatott csütörtökön 13-12-re győzött Hollandia ellen a fináléba jutásért rendezett találkozón a hazai vizes világbajnokság vízilabdatornáján! Bíró Attila csapata nagy csatában, remekül játszva jutott be a döntőbe, ahol az Egyesült Államokkal találkozik majd.

A magyar női pólóválogatott a Kolumbia elleni kiütéses, 35-4-s sikerrel kezdte a hazai rendezésű vizes vb-t. Bíró Attila csapata ezt követően 10-9-re kikapott Olaszországtól, majd nagyon fontos meccsen 11-7-re legyőzte Kanadát, így az A csoportban a második helyen végzett. Ez egyben azt is jelentette, hogy a magyar lányokra vasárnap a pihenőnap helyett az Argentína elleni összecsapás várt, amely végül egy jó edzésnek bizonyult, ugyanis a 23-6-s győzelemmel sikerült a negyeddöntőbe jutás.

A magyar csapat kedden nagy csatában 7-6-ra győzött Ausztrália ellen az elődöntőbe kerülésért, így csütörtökön már a legjobb négy között Hollandia legjobbjai következtek.

Hatalmas csatát hozott az Ausztrália elleni összecsapás, de sikerült az elődöntőbe jutni Fotó: Csudai Sándor - Origo

A hollandok sem hibátlanul jutottak el az elődöntőig, a magyar válogatotthoz hasonlóan a csoportban egyszer vereséget szenvedtek.

Nyitásként a mieink számára is jól ismert Argentína elleni 29-6-s győzelemmel kezdtek, viszont a torna toronymagas favoritja, az Egyesült Államok már nehéz diónak bizonyult: 11-7-re kaptak ki. Innentől viszont három siker következett az elődöntőig. Előbb még a csoportban 22-1-re verték Dél-Afrikát, a nyolcaddöntőben 10-7-re Kanadát, majd a negyeddöntőben 12-7-re Görögországot.

A két csapat eddigi útja alapján nehéz lett volna megtippelni, melyik válogatott az esélyesebb a döntőbe jutásra, de egyrészt a hazai pálya, másrészt az egymás elleni eredmények azért bizakodásra adtak okot előzetesen.

A két rivális elmúlt öt meccséből ugyanis ötöt nyert meg Bíró Attila együttese,

egyszer az Eb-n, kétszer a Világligában, egy-egy alkalommal az olimpiai selejtezőben, illetve a tokiói olimpián is. Az utóbbi, 14-11-s sikerrel az elődöntőbe jutottunk az ötkarikás játékokon.

Tokióban legyőztük a hollandokat Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A múlt semmit nem számít, új csapattal érkeztek, nálunk is volt pár változás. Nagyon kompakt, jó erőkből álló csapat, amely lemosta a görögöket az elődöntőben. Láttam három negyedet a meccsükből.

- mondta Bíró Attila a találkozót megelőzően a hollandokról.

Hiába volt ismét rekkenő a hőség, az már előzetesen biztos volt, hogy a szurkolókon ezúttal sem fog múlni a siker. A meccs előtt csak úgy özönlöttek a drukkerek, így nem volt meglepő, hogy a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában telt ház várta a csapatokat. Ráadásul a már jól megszokott módon ismét ott volt a találkozón Carpathian Brigade nevű szervezett szurkolói csoport is, a fanatikusok végig biztatták a válogatottat.

A Carpathian Brigade megint segítette a női pólóválogatottat Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az első negyedben Vályi elhozta a labdát, de nem sikerült ebből gólt szerezni. A hollandok első támadása is gól nélkül ért véget, mindkét csapat jó védekezéssel indított. Az első magyar fórból sem sikerült betalálni.

A 3. percben a hollandok is megkapták a maguk emberelőnyét, viszont sajnos ők gólt szerzetek Wolves révén (0-1).

Nem sokkal később újabb előnyt kaptak a hollandok, de szerencsére a lövést Magyari védeni tudta. A 4. percben összejött az egyenlítés, még ha szerencse is kellett hozzá, ugyanis Keszthelyi megpattanó lövése talált utat a kapuba (1-1). Pillanatokkal később Magyari újabb bravúrt mutatott be. Az 5. percben Gurisatti ellen fújtak egy kontrát a bírók, majd jött a holland előny, de ebből sem lett gól elsőre, Magyari védett ismét. Jött azonban az újabb kiállítás, ebből pedig már Sevenich gólt lőtt (1-2). A 7. percben mi is előnybe kerültünk, de sajnos nem sikerült góllal zárni a támadást. Azonban azonnal jött tegy kontra, amely végén

Leimeter nem hibázta el a ziccert (2-2). A 8. percben Ten Broek távoli bombája után viszont újra a hollandoknál volt az előny (2-3). A végén még Keszthelyi a kapufát találta el, így egygólos holland előnnyel ért véget a negyed.

Hatalmas csata volt a medencében Fotó: Csudai Sándor - Origo

A második negyedben is elhozta a labdát Vályi, ami nagyon fontos volt, ugyanis

Gurisatti gyorsan egyenlíteni tudott (3-3). Sőt, pillanatokkal később egy elrontott holland támadás után Keszthelyi is eredményes volt, így már a magyar csapatnál volt az előny (4-3).

A hollandok támadásban elvesztették a fonalat, így a 11. percben még mindig magyar vezetést mutatott az eredményjelző. Gurisatti kiállítása azonban összejött nekik az egyenlítés, Van de Kraats volt eredményes (4-4). A 13. percben jött egy magyar fór is, amely végén előbb kijött a labda a kapufáról, de Máté közvetlen közelről be tudta kotorni (5-4). Természetesen a hollandok is előnybe kerültek és ők se hibáztak, ismét Van de Kraats volt eredményes (5-5). A 14. percben a hollandok centerből rontottak nagy ziccert Wolves révén, majd Bíró Attila időt is kért, mivel fórba került a magyar csapat. Ám hiába az időkérés, nem sikerült betalálni.

A 16. percben már a hollandoknál volt az előny, Sleeking talált be a támadóidő lejárta előtt egy másodperccel (5-6). Azonban azonnal jött a magyar válasz, Gurisatti talált be szép lövés után (6-6).

Újabb gól már nem esett, így döntetlennel mentek a csapatok a nagyszünetre.

Az első két negyed kiegyenlített csatát hozott Fotó: Csudai Sándor - Origo

A harmadik negyedben sem lehetett megverni Vályit a ráúszásnál, ám ezúttal a kapufa kisegítette a hollandokat. A bírók ráadásul gyorsan fújtak is ellenük egy kontrát, majd jött az előny is, amelyet Vályi értékesített (7-6).

A 18. percben újabb támadást rontottak a hollandok, majd Garda távoli bombája után először volt kétgólos az előny (8-6).

A hollandok azonnal válaszolni tudtak, Rogge talált be ugyancsak távolról (8-7). De potyogtak továbbra is a gólok, a 19. percben ismét garda volt eredményes (9-7). A hollandok kaptak egy fórt, amit kegyetlenül bevágott Rogge (9-8). Viszont dupla emberelőnyt kaptunk, ezt pedig Leimeter értékesítette (10-8). A hollandok sem akartak lemaradni, jött is az újabb találat ten Broek révén (10-9). Az újabb magyar fór után Leimeter is betalált, megint kétgólos volt az előny (11-9). A 23. percben nagy magyar ziccer maradt ki a megúszás után, de a hollandok is megtorpantak, így nem változott az állás. A 24. percben a hollandok kaptak egy fórt, gyorsan időt is kértek. Ennek azonban látható eredménye nem volt, ez is kimaradt.

Viszont gyorsan kaptak egy kontrát, és ezzel éltek is: Van de Kraats volt eredményes (11-10). Az utolsó másodpercekben már nem esett újabb gól, így egygólos volt a magyar előny az utolsó negyed előtt.

Vályi Vanda minden ráúszást elhozott Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az utolsó ráúszásban sem lehetett megverni Vályit, azonban nem lett gól ebből a támadásból. A hollandok viszont nem tudtak egyenlíteni, csak a kapufát találták el. A 26. percben Parkes is betalált, így visszaállt a kétgólos előny (12-10). A hollandok gyorsan válaszoltak, ismét Van de Kraats lőtt gólt (12-11). A 27. percben kaptunk egy előnyt, de sajnos nem sikerült élni vele. A hollandok gyorsan visszakapták a fórt, de a kapufa velünk volt, majd Magyari védett.

Az esetet videózták a bírók, és sajnos gólt ítéltek Van de Kraats lövése után (12-12). Az utolsó négy percre tehát döntetlennel mentek a csapatok. Azonban erre is volt válasz, Leimeter pár lóbálás után lőtt hatalmas gólt (13-12).

A 30. percben a hollandok újabb támadást rontottak, így két percre volt amagyar csapat a döntőtől. A 31. percben kaptunk egy fórt, ezt azonban elrontotta a magyar válogatott. A hollandok ziccert rontottak, majd mi kapufát lőttünk.

Egy támadáanyi idejük maradt a hollandoknak, akik ki is kérték az idejüket. Magyari óriási bravúrt mutatott be, így vb-döntőbe jutott a magyar válogatott!

A döntőben Bíró Attila csapata az Egyesült Államokkal találkozik. A világajnokság legnagyobb favoritja a másik elődöntőben könnyedén, 14-6-ra verte Olaszországot.

Női vízilabdatorna, világbajnokság, elődöntő
Magyarország-Hollandia 13-12 (2-3, 4-3, 5-4, 2-2)
gólszerzők:
Leimeter 4, Keszthelyi-Nagy, Gurisatti, Garda 2-2, Máté, Vályi, Parkes 1-1, illetve van de Kraats 5, ten Broek, Rogge 2-2, Wolves, Sevenich, Sleeking 1-1

Magyarország:
Magyari Alda - Szilágyi Dorottya, Vályi Vanda, Keszthelyi Rita, Máté Zsuzsanna, Parkes Rebecca, Gurisatti Gréta, cserék: Gangl Edina (kapus), Garda Krisztina, Mahieu Geraldine, Leimeter Dóra, Rybanska Natasa, Faragó Kamilla