Több mint 15 órát töltött a tengerben egy férfi, mire kimentették

Celebrity,hajó,MSC,tenger
Vágólapra másolva!
Több mint 15 órát töltött a Mexikói-öböl vizében egy luxus tengerjáró utasa, míg kimentették - írta a BBC hírportálja szombaton az amerikai parti őrségre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A 28 éves férfi a Carnival Valor egyik fedélzeti bárjában tartózkodott testvérével szerda este, amikor kiment a mosdóba, de már nem tért vissza.

Több mentőcsapat kutatott utána, amikor csütörtök este végre megpillantották mintegy 30 kilométerre a louisianai partoktól. A jelentés szerint állapota stabil volt - olvasható a parti őrség Twitter-üzenetében.
Seth Gross, a parti őrség hadnagya szerint a férfi több mint 15 órája lehetett a vízben.

- idézte Grosst a CNN.

Az eset semmihez sem hasonlítható, amit pályafutása 17 éve alatt látott, és a szerencsés kimenetel azt mutatja, hogy

- tette hozzá.

Azt még nem tudni, hogyan esett a férfi a vízbe a hajóról, amely a mexikói Cotumelbe tartott.
2018-ban tíz óra elteltével mentettek ki egy 46 éves brit nőt az Adriai-tenger vizéből, ahova szintén egy tengerjáró fedélzetéről zuhant.

Címlapi képünk illusztráció!