Bemászott a sertéstelepre az óriáskígyó, aztán elszabadult a pokol - fotók

anakonda, kígyó
Vágólapra másolva!
A zöld anakonda előbb megfojtotta, majd egészben lenyelte a disznókat.
Vágólapra másolva!

Súlyát és hosszúságát tekintve a zöld anakonda a legnagyobb kígyó a Földön. Hossza elérheti a 9 métert, súlya pedig a 227 kilogrammot is meghaladhatja.

Forrás: Attack Wild

Mendemondák szólnak ennél sokkal nagyobb egyedekről is, azonban bizonyítékot még nem sikerült felmutatni 30-50 méteres óriás anakondák (sucuriju) létezésére.

Forrás: Attack Wild

Zsákmányát rendszerint a fején ragadja meg erős állkapcsával és sok, hegyes fogával gyorsan körültekeri. A tévhittel szemben áldozatát nem összeroppantja, hanem megfojtja. Annak minden egyes kilégzésénél ugyanis egyre szorosabban öleli, míg az végül nem tud levegőt venni.

Forrás: Attack Wild

A zsákmányát – hasonlóan a többi kígyóhoz – egészben nyeli el. Kiakasztható állkapcsának megfelelően a fejénél jóval nagyobb átmérőjű eledellel is elbír. Hogy akadálymentesen jusson át a torkán, mindig a fejnél kezdi a nyelést, amelyet izmainak hullámszerűen végighaladó összehúzódásával is elősegít.

Forrás: Attack Wild

A hatalmas lenyelt testeket lassan emészti, ilyenkor pihenésre van szükségre, amely több napot, sőt akár több hetet is igénybe vehet.