Vágólapra másolva!
A december 2-i adásban Árpa elvitte a szigetére az egyik lányt, majd váratlan dolog történt.
Vágólapra másolva!

A Nagy Őben Timi lehetett az első lány, aki eljuthatott a szigetre, ahol a műsor alatt Árpa Attila lakik.

Kedélyesen beszélgettek, amikor Árpa hirtelen beleugrott a tóba - ruhástul. Persze Timi ezek után nem tehette meg, hogy a partról szemléli, ő is beugrott végül felöltözve a tóba, hogy bizonyítsa vagányságát.

tv2

Eztán egy váratlan vendég érkezett a villába:

Pornós botrány A Nagy Őben

Mint írtuk, A Nagy Ő-ben az állítólag szépségtanácsadóként dolgozó, szegedi származású Beát szerény, visszafogott nőnek ismerhették meg a nézők, de pár napja kiderült róla, hogy pornózott Marilyn La Rose néven. A nő végül egy levelet írt Árpa Attilának, melyben azt kérte tőle, hogy üljenek le kettesben beszélgetni. Elárulta neki, hogy hatalmas titkot őriz, erotikus tartalmakat készít magáról, ebből él. "Létezik rólad olyan videó, ahol egy férfival közösülsz?" - kérdezte Árpa Attila tőle, ő pedig kénytelen volt bevallani, hogy meztelenkedésből él.

Árpa csalódott, mint mondta, nála ez nem fér bele egy kapcsolatba, így megmondta neki, hogy távoznia kell a műsorból. A nő sírva ment haza, a többi lány pedig nem tudta, hogy mi is történt pontosan, miért zavarta haza Árpa Attila váratlanul a vetélytársat. Beáról itt talál sok erotikus fotót.