Futni ment a fiatal édesanya, soha nem ment haza

Abby Hills, szívleállás, Essex
Vágólapra másolva!
Hirtelen szívleállás okozta a halálát egy essexi édesanyának. A 30 éves Abby Hills szokásos esti futására indult, amikor megtörtént a tragédia - írja a Bors.
Vágólapra másolva!

Megtört férje, Lee Hills idézte fel a gyötrelmes órákat az Essex Live című lapnak. „Átöltözött az edzős ruhájába, búcsút intett és elment futni" – emlékezett vissza a férfi.

Miután felesége nem ért haza a megszokott időben, rossz érzése támadt, ezért úgy döntött, felhívja Abby-t, ám ő nem vette fel. Férje azzal próbálta nyugtatni magát, hogy biztos csendben ért haza, és már le is feküdt aludni.

– mondta Lee, aki ekkor ismét tárcsázta feleségét, mire egy férfi vette fel a telefont. Azonnal kiderült, hogy a vonal másik végén egy rendőr beszél, aki arra kérte a férfit, hogy minél hamarabb induljon el a helyi kórházba.

– magyarázta a férfi, aki kezdetben azt hitte, elütötték a feleségét.

A kórházba érve Lee-vel közölte egy orvos, hogy a felesége

összeesett futás közben, majd mire a helyszínre érkeztek a mentők, már nem lélegzett, ezért jelenleg is próbálják újraéleszteni.

Fél órával később közölte: próbálkozásaik hiábavalóak voltak, Abby életét nem tudták megmenteni.

„Még most is nehéz felfogni a történteket. Egy boldog családanya hagyott itt minket” – mondta Lee, aki azóta is rendszeresen jár jótékonysági maratonokra, hogy segítsen pénzt gyűjteni azoknak a szervezeteknek, amelyek a szívbetegségek szűrését szervezik.