Guruló dollárok: Márki-Zay Péterre fogna mindent, így menekülne a dollárbaloldal

Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter
Vágólapra másolva!
Nem tudtunk róla, nem kaptunk belőle, Márki-Zay Péterék ügye – többnyire ezekkel a szavakkal reagáltak a baloldali politikusok, amikor az Amerikából érkező 3 milliárdos kampánytámogatásról kérdezték őket.
Vágólapra másolva!

Bár egymás után derülnek ki a részletek a baloldal pártfinanszírozási botrányáról, a vezető politikusaik továbbra is csak mellébeszélnek a tengerentúlról érkező 3 milliárd forintnyi támogatással kapcsolatban.

A hatósági vizsgálatok alapján bizonyosnak tűnik, hogy az ország szuverenitását is veszélyeztető beavatkozási kísérletről van szó, amelyhez hasonlóra nem volt példa a rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt. Ugyanakkor az ellenzéki politikusok úgy tesznek, mintha még csak nem is hallottak volna arról, hogy a hivatalos keretük többszöröséből kampányolhattak az áprilisi voksolást megelőzően, a felelősséget pedig Márki-Zay Péterre, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnökére igyekeznek hárítani.

Márki-Zay Péter Forrás: Facebook/Márki-Zay Péter

Igaz, hogy a magyar választások apropóján létrejött Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezeten keresztül az MMM számlájára került a már említett 3 milliárd forint nagyobbik része, ám az 1,8 milliárd forintból mind a hat baloldali párt kampányolt.

A Karácsony Gergely városdiplomáciai főtanácsadójaként tevékenykedő Korányi Dávid vezette AD jelentős összeget, 1 milliárd forintot juttatott az Oraculum 2020 Kft.-nek is. Utóbbi a kiadója az EzaLényeg.hu nevű, DK-közeli propagandalapnak. Az amerikai pénzek nagy része egyébként a Bajnai Gordon volt kormányfő és a Ficsor Ádám egykori titokminiszter érdekeltségébe tartozó, az egész baloldal kampányát bonyolító DatAdat-csoporthoz került. Az MMM 1,4, az Oraculum 324, az Action for Democracy 147 millió forintot utalt Bajnaiékhoz.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az Amerikából érkező milliárdokat firtató kérdésre úgy fogalmazott: nem tudott arról, hogy Márki-Zay mozgalmához külföldi kampánypénzek is érkeztek, s azt állította, a Demokratikus Koalíció semmit nem használt fel ezekből az összegekből.

Gyurcsány Ferenc Forrás: Facebook

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője ugyancsak azt bizonygatta a párt "árnyékkormányinfóján", hogy semmilyen formában nem került hozzájuk a guruló dollárokból.

Karácsony Gergely kijelentette, az Amerikából érkező milliárdok Márki-Zay egyesületére és az Action for Democracyre tartoznak. – A Párbeszédhez nem került ezekből a pénzekből – hangsúlyozta a botránytól elhatárolódni próbálkozó főpolgármester.

A párbeszédes Tordai Bence szintén azt állította, hogy fogalma sincs, ki és mire fordította a 3 milliárd forintot, mivel az szerinte különböző egyesületekhez érkezett, hozzátéve, pártja egy fillért sem kapott az amerikai donációkból.

Hasonlóképpen hárított Szabó Tímea, a Karácsony-párt frakcióvezetője is, aki emellett az ügyről készült és nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés autentikusságát is kétségbe vonta. Úgy fogalmazott, hogy „mindenféle színes vonalakat húzni ide-oda enyhén szólva barokkos".

Az ugyancsak a Párbeszéd színeiben mandátumot nyert Jámbor András állítólag csak a sajtóból szerzett tudomást a guruló dollárok ügyéről. Bár szerinte ki kell vizsgálni az esetet, azt is hozzátette, ha történt volna valami visszaélés, azt a kormánypárti sajtó már nyilvánosságra hozta volna.

Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese tagadta, hogy tudomása lett volna a tengeren túlról érkező kampánypénzekről. Úgy fogalmazott, örült volna, ha korábban van információja a 3 milliárd forintról, ami szavai szerint rengeteg pénz.

A jobbikos honatya Bencze János is azt bizonygatta, hogy nincs tudomása a külföldről érkező milliárdok sorsáról, s úgy fogalmazott, ő is kíváncsi lenne, kik és miként használták fel az összegeket. A Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter is csak azt mondta, hogy a választási kampányban nem használtak fel külföldi pénzt.

Bár Ungár Péter, az LMP társelnöke fogalmazott a legerősebben a baloldali politikusok közül – dermesztőnek nevezve, hogy sokan nem tartják problémának a kampányfinanszírozási botrányt – a pártja felelősségéről ő sem beszélt.

Hasonlóképpen nyilatkozott az LMP-től Kanász-Nagy Máté is. A szintén LMP-s Hohn Krisztina meglepődött a jelentés tartalmán, miközben azt állította, hogy törvényesen járt el a pártja.

Több politikus egyáltalán nem volt hajlandó értelmes választ adni a sajtó kérdésére, így például Mellár Tamás (Párbeszéd), valamint Tóth Endre (Momentum) teljesen más témáról kezdtek beszélni a guruló dollárok ügyében feltett újságírói kérdésre. Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke pedig szó nélkül elhajtott az autójával, amikor azt kérdezték tőle, hogy a szocialisták részesültek-e az amerikai pénzekből.

A homályos eredetű, külföldi milliárdokhoz köthető befolyásolási kísérlet részleteinek a feltárására egyébként számos vizsgálat indult.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást, de vizsgálatot folytatnak a nemzetbiztonsági szolgálatok, az Állami Számvevőszék, valamint a Nemzeti Adatvédelmi Hivatal is.