Fegyvert fogtak egy nyugdíjasra Mátraverebély-Kányáson, olyat tett, amire a férfi nem számított

2023. március 16., Mátraverebély, Kányás, betörés, légfegyver, rendőrség, elfogta,
Vágólapra másolva!
A támadáshoz képest négy órán belül elfogták azt a férfit, aki egy légfegyverrel akart kirabolni egy idős nőt Kányáson.
Vágólapra másolva!

A rendőrségre március 16-án 20 óra 39 perckor érkezett bejelentés arról,

hogy Mátraverebély-Kányás településen élő idős nő lakásába egy maszkot viselő férfi betört és egy fegyverrel pénzt követelt tőle.

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság és a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai kezdtek nyomozni az ügyben. Kiderült, hogy a férfi úgy jutott be az épületbe, hogy egy fogóval levágta a hátsó ajtó biztonsági láncát.

ezzel támadtak rá az idős asszonyra Forrás: Police.hu

Az asszony erre a zajra felriadt és a hátsó terasz felé indult, ahol szembe találta magát a fekete ruhás, maszkot viselő férfivel.

A nyugdíjas azt mondta, a betörő egy fegyvert tartott a kezében, amiről később kiderült, hogy légfegyver, amit ráfogott a bottal közlekedő, idős asszonyra.

Pénzt követelt tőle. Az áldozat közölte, hogy nem tud neki adni, de nem ijedt meg. Hirtelen ráfogott az a fegyver csövére, ami ettől letört. Az áldozat segítségért kiabált, amitől a férfi megijedt és elszaladt.

ezt a maszkot viselte a támadó Forrás: Police.hu

A rendőr-főkapitányság munkatársai és a bátonyterenyei rendőrök négy órán belül beazonosították és a lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves kányási lakost, akit fegyveresen, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás kísérlet megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki. A férfi beismerő vallomást tett.

ezen az ajtón keresztül jutott be a fiatal támadó a nyugdíjashoz Forrás: Police.hu

Az asszonynál tartott házkutatáson a rendőrök megtalálták a lánc levágásához használt csípőfogót és a maszkot is.

A légfegyvert is megtalálták és lefoglalták, aztán megállapították, hogy műanyag alkatrésze hiányos. A fiatal támadót a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásának indítványozását a Pásztói Járási Ügyészségen, amit a bíróság elrendelt.