63 éves lett Nena, a 99 Luftballons énekesnője - így néz ki most

Nena
Vágólapra másolva!
Nena, polgári nevén Gabriele Susanne Kerner német énekesnő, világhírű a 99 Luftballons című dallal lett. A nyolcvanas évek nagy női sztárja volt Európában, olyan pályatársakkal, riválisokkal, mint Kim Wilde, Samantha Fox, Sabrina. Az új fotókért lapozzon!
Vágólapra másolva!

Nena egy észak-rajna-vesztfáliai városban, Hagenben született, a Nena név egy spanyolországi nyaralás során ragadt rá. Első zenekara a The Stripes volt, ami nem igazán ért el sikereket, ezért hamar feloszlott. Ezután Nena és a The Stripes dobosa és egyben Nena akkori szerelme, Rolf Brendel Nyugat-Berlinbe repült, ahol 1982-ben megalapították az együttest, melyet Nenának neveztek el.

Nena, polgári nevén Gabriele Susanne Kerner a sikerek csúcsán Forrás: Origo

Az együttes 1987-ben oszlott fel, az énekesnő 1987-től szólistaként dolgozik. 1984-ben nemzetközileg ismert lett a 99 Luftballons című dalával. 1989 és 1997 között öt gyermeket szült két különböző férfinak. Nena nevéhez számtalan gyermeklemez is fűződik, amiért 2008-ban megkapta a Deutsch Kinderpreist, a német „gyermekekért díjat".

Máig ő az egyik legsikeresebb német popsztár, kéttucat lemeze jelent meg, rengeteg Bravo-díjat söpört be. 1960. március 24-én született, tehét 63 éves, új képeiért lapozzon!