Orbán Balázs: Magyarország egy kis ország, ezért nem lehet hibázni

Orbán Balázs interjú, 2021.12.28.
Vágólapra másolva!
Amit mi Magyarországon próbálunk az egy civilizációs viselkedésterápia, viselkedjünk úgy mint egy nyugati civilizációért felelős nemzet - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a CPAC-on. 
Vágólapra másolva!

Egy civilizáció hanyatlása nem érzékelhető egy adott pillanatban - mondta Orbán Balázs. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország a nyugati civilizáció része, de sokáig nem volt az epicentruma.

Orbán Balázs bemutatta, hogy sokszor mi védtük a nyugati értékeket, éppen ezért amikor valami veszély látszik, akkor gyorsan kialakul egy belső védelmi ösztön. Olvasni kell a jelekből, és akkor fel lehet ismerni a válságos periódusokat - tette hozzá.

Orbán Balázs: Amit mi Magyarországon próbálunk az egy civilizációs viselkedésterápia Fotó: Csudai Sándor - Origo

Orbán Balázs kitért arra is, hogy a munka a legjobb szociális program. Nagyon nehéz volt elindítani a közmunkaprogramot 2010 után, sokmindent előlről kellett kezdeni. Amit mi Magyarországon próbálunk az egy civilizációs viselkedésterápia. Viselkedjünk úgy mint egy nyugati civilizációért felelős nemzet - mondta a politikus. Viselkedjünk hazafiakhoz máltó módon és figyeljük a jeleket - tette hozzá.

Nincs se család, se apa, se anya

Francesco Giubilei a Nazione Futura elnöke arról beszélt, hogy a nyugati válság egyik jele, hogy azok, akik jól kormányoznának, azok kisebbségben vannak. Amikor nyugati értékekről beszélünk, akkor elsősorban Európáról beszélünk - tette hozzá.

ismertette. Maga a kereszténység és a vallás szó sincsen megemlítve az Európa Jövőjéről szóló dokumentumban. Teljes métékben szekuláris lett az EU, és a keresztény üldözésről sem beszélnek.

A születési arányszámokról sem beszélnek Európában, miközben a rovarok védelme szóba kerül - mondta Giubilei.

A szakember szerint a dokumentumban csupán hétszer szerepel a család szó, de az apa és anya szó egyszer sem kerül elő - ismertette Giubilei.