Záporesőkkel, zivatarokkal indul a következő két nap

tavasz, eső, időjárás, borult, felhős, város, Budapest, esernyő
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése: 
Vágólapra másolva!

Ma a nap első felében - a délnyugati tájakat leszámítva - többfelé várható eső, zápor, zivatar. Délután északnyugat, nyugat felől csökken a felhőzet, keleten is megszűnik a csapadék. Az északkeleti szél megélénkül, néhol meg is erősödik.

19 és 26 fok között alakul a hőmérséklet délután.

Szerdán gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Eleinte csak elszórtan, estétől nyugat felől egyre többfelé alakulhat ki zápor, zivatar.

Erős, zivatarok környezetében viharos lesz az északkeleti, majd az északnyugati szél.

25-32 fokos nyárias meleg lesz.

Esős lesz a következő két nap Fotó: Csudai Sándor - Origo

Csütörtökön többórás napsütés mellett felhőátvonulások lesznek,

záporra kicsi az esély.

26 fok körüli értékeket mérhetünk délután. Az északnyugati szél főleg délelőtt lesz még erő