Vágólapra másolva!
1975. április 23-án a Ferencváros labdarúgócsapata 2-2-es döntetlent ért el Belgrádban a Crvena Zvezda elleni KEK-elődöntő visszavágón és ezzel a fiatal magyar együttes bejutott a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjébe. A 110 ezer néző előtt lejátszott, pokoli hangulatban vívott meccsre most azért emlékezünk, mert ezen a héten csütörtökön a két csapat újra megmérkőzik egymással az Európa-liga csoportkörében.

A Ferencváros labdarúgócsapata tehát azért lép pályára Belgrádban, hogy még tavasszal is versenyben legyen a nemzetközi kupák valamelyikében. Ezt a Debrecen 2004-es menetelése óta nem mondhatja el magyar csapat.

Viszont a Ferencváros 1975-ben egy ennél nagyobb tétért vívott csatára érkezett az akkori Jugoszlávia fővárosába.

A Kupagyőztesek Európa-kupájában a döntőbe jutásért küzdött meg a Crvena Zvezda és a Ferencváros. Azt követően, hogy a magyar együttes búcsúztatta a Cardiff Cityt, a Malmöt és a világklasszisokkal felálló Liverpoolt.

1975. április 23., szerda.

Amikor a Ferencváros a másodikszámú kontinentális kupasorozatban, az akkor Kupagyőztesek Európa-kupájának hívott versengésben idegenben elődöntőt játszott, akkor hazánkban még alig lépett ki az élet a megszokott kerékvágásból. Azt nem tudom, hogy a munkahelyeken mennyire volt beszédtéma a kora esti mérkőzés, de azt igen, hogy nálunk az általános iskola felső tagozatában alig. Este néhányan otthon megnéztük a szüleinkkel a találkozót rozoga fekete-fehér televízión, ám az szóba sem került, hogy több család összejöjjön közös szurkolásra.

A Magyar Televízió csak hosszas alkudozások után tudta megszerezni a belgrádi KEK-elődöntő közvetítési jogát Forrás: MTVA Sajtóarchívum

Az élő tévéközvetítés Belgrádból az utolsó pillanatban jött össze - ahogy az a fenti képen is látható. Természetesen nemhogy csetelni nem volt lehetőség a találkozó alatt más drukkerekkel, de még csak telefonon sem tudta megosztani az érzéseit két szimpatizáns Puskás Öcsi országában, mert Puskás Tivadar (a telefonközpontok feltalálója) szülőföldjén gyakorlatilag nem, vagy alig létezett telefon. A sportszaklap, a Népsport sem vitte túlzásba az esemény beharangozását, a címlapról sem az Ú. Dózsa-Vasas MNK-elődöntőt, sem az úszó Hunt Kupában elért Czövek Zsuzsa sikert, sem Larisza Latinyina, szovjet tornászedző Európa-bajnokság előtti keretösszeállítási nehézségeit nem tudta (más „fontos" híreken kívül) letaszítani a KEK-elődöntő.

Noha Belgrád 4-6 óra alatt elérhető volt közúton, 100-nál többen nem kísérték el a magyar csapatot itthonról.

Nem kísérhették el. Csak két szurkolói buszt indított a Fradi. Kocsikaravánról szó sem lehetett. Jugoszlávia hiába volt (papíron) szocialista ország, egy átlagos magyar ember útlevele csak Romániába, Csehszlovákiába, Bulgáriába, Lengyelországba és az NDK-ba volt jó.

A Kossuth rádió élő adásban közvetítette a mérkőzést Belgrádból Forrás: MTVA Sajtóarchívum

A Szovjetunióba és Jugoszláviába csak külön engedéllyel lehetett utazni. Utóbbiba gyakorlatilag olyan feltételekkel, mint a nyugati (akkori szóhasználattal: kapitalista) országokba, csak annyi különbséggel, hogy "Jugóba" használható volt a piros útlevél.

A két „Fradi-busz" a meccs reggelén kb. 6-kor indult Budapestről, és dél körül érkezett Belgrádba. Ott akkor már állt a bál.

A meccs előtti napon délig már majdnem 90.000-et eladtak a 110.000 jegyből.

Akkor még nem voltak „fotelek", sőt még székek sem a stadionokban, csak hosszú padok, ahol 10 helyen 13-15 ember is elfért. Így lehetett 110.000 ember a „belgrádi Marakanában". Szektorok ugyan léteztek (ezekbe különböző árakon kínálták a jegyeket), de nem volt elkülönített rész a vendégcsapat szurkolóinak. A Magyarországról érkezetteknek azt ajánlották, hogy már délután kettőkor menjenek be a stadionba, nehogy közvetlenül a kezdés előtt megteljen az, és így kint maradjanak. A hazai bajnokikon sem volt szokatlan, hogy két-három órával a kezdés előtt már megérkeztek a drukkerek, vagyis ez nem jelentett különösebb gondot. Mivel akkoriban nemhogy mezekben, de még csak a klubhovatartozást jelző sálakban-sapkákban sem jártak a nézők, így kis túlzással a meccs kezdéséig az sem derült ki, hogy az a 100 ember nem a Crvena Zvezdáért szorít. Elvesztek a „jugoszláv tengerben". A Crvena Zvezdának nemcsak a belgrádiak szurkoltak, hanem az akkor hat országból álló államalakulat többi (nép)köztársaságából érkezettek is. Így fordulhatott elő, hogy a magyar csapatért is többen szorítottak, mint akik Budapestről érkeztek, hiszen a Vajdaságban lakó magyarok is csatlakoztak hozzájuk. Természetesen ennek ellenére úgy elveszett a magyar sereg a túlerőben lévő ellenfél gyűrűjében, mint az ugyanebben a városban vívott csata során 1456-ban.

És ahogy az említett nándorfehérvári ütközetet megnyerte a Hunyadi János vezette „magyar hadcsapat, így arattak diadalt itt Dalnoki Jenő emberei is.

Pedig a hazai 2-1-es győzelem után alig adott valaki esélyt a Ferencvárosnak.

Miljenko Mihics, a Crvena Zvezda edzője is ezt mondta a visszavágó előtt:

Nem kerülte el a figyelmünket ellenfelünk remek idegenbeli teljesítménye, mégis bízom a csapatomban. Dzsanics ugyan nem lesz ott a kezdő csapatban, de sokat várok elsősorban gólgyárosunktól, Szavicstól, és itt van a villámszélsőnk, Jankovics, aki meg fogja keseríteni majd a magyar csapat védelmének életét."

Egy jelenet az 1975-ös belgrádi KEK-elődöntőről Forrás: Arcanum, Képes Sport

A jugoszláv válogatott ezen szezon előtt a legjobb nyolc között volt azon a nyugat-németországi világbajnokságon, melyre a magyar nemzeti 11 nem tudta kvalifikálni magát. Vagyis a hazaiak focija kicsit talán a mienk előtt járt, bár ne feledjük, hogy három évvel korábban a magyar válogatott elődöntőt vívott az Európa-bajnokságon. Ám ezt a Dalnoki Jenő vezette gárdát sokan "csikócsapatnak" becézték, mert a mester előszerettel küldött pályára fiatal focistákat. A belgrádi csata előtt az egykori kemény hátvéd is tisztában volt az erőviszonyokkal, de azt is tudta, hogyan lehet megőrizni a minimális előnyt, amikor ezt nyilatkozta:

A Zvezdának támadnia kell, s ilyenkor könnyen fellazul a védelem, s ezzel nekünk is terünk nyílik, példa erre a liverpooli és a malmöi mérkőzés. Nekünk jól megy a játék idegenben, szeretnénk, ha ez a hagyomány most sem törne meg. Ha Géczi Pista úgy véd, mint Liverpoolban, s a többiek, Bálinttal az élen, szintén úgy küzdenek, mint akkor tették, meghiúsíthatjuk a Zvezda álmait. Egyelőre mi vezetünk 2-1-re! Én nagyon bízom a csapatban!"

Dalnoki és a magyar szurkolók nem hiába bíztak a Fradiban! Igazi hőskölteményt adtak elő a magyarok. Igen, a magyarok, mert akkoriban még egyetlen külföldi sem szerepelt a Ferencvárosban (ahogy más hazai csapatban sem).

Pusztai László góljával már a 7. percben előnybe került a gárda, egy szélről érkező szabadrúgás után talált be a csatár. Így összesítésben 3-1-re alakult az állás. Az akkor 29 éves, és sajnos már 41 esztendősen elhúnyt Pusztai László a mérkőzés után ezt mondta:

A szünetben még mindig 1-0-ra vezetett a Ferencváros, mely okosan, taktikusan játszott, és egyáltalán nem adta fel az ellentámadás lehetőségét.

Bálint Lászlót teljesen jogtalanul állították ki Belgrádban Forrás: Magyar Nemzet

Ám az valamilyen szinten boritékolható, hogy egy 110 ezer néző által támogatott csapat előbb-utóbb gólt szerez. Ez a második félidő elején bekövetkezett, majd jött a 70. perc, amikor

a védelem oszlopa, Bálint László piros lapot kapott.

Erre a kiállításra több, mint 40 év távlatából mindenki úgy emlékszik, hogy jogtalan volt, mert azon a meccsen ennél sokkal durvább szabálytalanságok is megtorlatlanok maradtak. A balszerencsés középhátvéd közvetlenül a találkozó után ezt nyilatkozta az esetről:

Érdekes, hogy akkor Bálint a szabálytalanság tényét elismerte, viszont évtizedekkel később két védőtársa egészen másképpen emlékezett arra a percre. Kristóf Péter 2010-ben megjelent Ezüstcsapat című könyvében Martos Győző azt mondja, hogy helyette állították ki a középhátvédet, ugyanis annál a támadásnál ő szabálytalankodott. Ugyanígy emlékszik a Bálint mellett játszó védő Rab Tibor is, aki ugyanebben a könyvben ezt mondja az ominózus esetről:

Az akkor pályája elején lévő, még csak 19 éves Rab Tibor állt a megfogyatkozott védelemben Bálint helyére 110 ezer örjöngő jugoszláv szurkoló előtt.

Dalnoki Jenő remek taktikát dolgozott ki a meccsre Forrás: Fradi.hu

Idő kérdése volt, hogy összeomoljon a csapat. Öt perccel a kiállítás után a CZ megszerezte a vezetést, és aligha élt akkor Magyarországon olyan ember, aki bízott volna a Fradi továbbjutásában. Negyedórája volt az emberelőnyben játszó Vörös Csillagnak az újabb gólra, ám ha ennyi idő alatt az nem születik meg, akkor kapott volna még további félórát.

Ha akkor létezik online-fogadás, vajon mekkora oddsot kap a magyar gárda továbbjutása?

És mekkora esélyt, hogy a balhátvéd szerzi a mindent eldöntő találatot. Mindössze öt percig volt „meccsnull", ekkor Baralics durván szabálytalankodott a gólhelyzetbe kerülő Máté Jánossal, és a jogos 11-esből Megyesi István megszerezte a döntőbe jutást jelentő gólt. Pedig ö szinte soha nem rúgott büntetőt, az a kiállított Bálint feladata volt. Ám úgy végezre el, ahogy a műfaj legnagyobbjai, és a meccs után ezt nyilatkozta:

Elszabadult a pokol Belgrádban. Pályán és azon kívül is. Martos Győzőnek eltörték az orrát, aztán a lefújás után a nézőtérről különböző tárgyak repültek a levonuló játékosok felé. Ez utóbbi megszokott volt arrafelé, néhány évvel később egy válogatott találkozón a közönségnek bemutató spanyol játékost úgy vágták fejbe egy üveggel, hogy az széttört a fején. Természetesen nemcsak az üveg tört azon esemény során.

A magyar játékosok irányába is repültek az üvegek 1975-ben, szerencsére akkor sérülés nem történt.

A győzelemmel felérő döntetlen után a Fradi-játékosok a földre rogyva sírtak örömükben. A Magyar Rádió kiküldött riportere, Novotny Zoltán a kispad mellett próbált interjút készíteni a zöld-fehér játékosokkal, de a folyamatos dobálás miatt az interjú közben otthagyták a rádióst.

Az öröm pillanatai Belgrádban Forrás: Arcanum, Népsport

A maroknyi magyar szurkoló is sértetlenül jutott ki a belgrádi pokolból. Miközben a buszuk felé araszoltak, megtalálták őket a CZ helyi riválisának, a Partizánnak a szimpatizánsai, akik hálájuk jeléül, hogy kiütötték az általuk gyűlölt csapatot, apró emléktárgyakkal ajándékozták meg őket.

Crvena Zvezda-Ferencváros 2-2 (0-1)

1975. április 23, Belgrád, 110 000 néző.
Vezette: Eschweiler (Kindervater, Porta — mindhárom NSZK-beli).

Crvena Zvezda: O. Petrovics — Dzsordzsevics, Kéri, Radovics, Nikitovics — V. Petrovics, Baralics — Jankovics, Szavics, Szuszics, Antonievics.
Edző: Miljenko Mihics.
Ferencváros: Géczi — Martos, Bálint, Rab, Megyesi — Juhász, Onhausz, Mucha — Pusztai, Máté, Magyar
Edző: Dalnoki Jenő.

Csere: Antonievics helyett Filipovics a 34. percben, Onhausz helyett Takács az 53. percben, Martos helyett Kelemen a 92. percben.
Góllövő: Pusztai a 7. percben, Kéri az 50. percben, Filipovics a 75. percben, Megyesi (11-esből) a 80. percben.
Sárga lap: Kéri a 7. percben. V. Petrovics a 29. percben, Géczi a 48. percben. Magyar a 71. percben.
Kiállítva: Bálint a 70. percben.

A két szurkolói busz rendben hazaért. A Nagykörúton nem állt meg a forgalom, a játékosoknak a KEK-menetelés során kapott prémiumból nem tellett egy kelet-európai kocsira sem. A tanárok másnap is bementek órát tartani az iskolákba, és a gyárak is tovább szennyezték a levegőt.

A Bálint eltiltása, továbbá belső viták és sérülések miatt tartalékos Ferencváros a döntőben 3-0-ra kikapott a szovjet válogatottal szinte azonos Dinamo Kijevtől. De ez már egy másik történet volt.