Arcduzzanat miatt ment fogorvoshoz a fiatal nő, sokkot kapott, amikor megtudta a diagnózist

fogfájás
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Egy nő duzzadt állkapcsa és fogfájása miatt fordult fogorvoshoz, a vizsgálatok során azonban kiderült, hogy mellrákja van. A rosszindulatú daganat teste számos részére átterjedt, ez okozta panaszait.
Vágólapra másolva!

A 37 éves nő hét hónappal a fogorvosi vizsgálat előtt vette észre, hogy állkapcsával nincs rendben valami - írta sebészgyakornokok és orvostanhallgatók egy csoportja a Cureus Journal of Medical Science című szaklapban megjelent esettanulmányban. Nem a duzzadt állkapocs volt az egyetlen tünet: az asszony mellbimbója is kifordult, de azt nem tudta, hogy ez a mellrák egyik jele lehet.

Az emlőráknak többféle tünete van, attól függően, mennyire van előrehaladott stádiumban a betegség. Az Egyesült Államokban évente körülbelül 264 000 nőt és 2400 férfit diagnosztizálnak mellrákkal.

Kutatások szerint a szájban található áttétek a szájban észlelt daganatok mindössze 1%-át teszik ki,

ám a diagnózis felállítása után a betegek kevesebb mint 10%-a marad életben négy évnél tovább.

Illusztráció Forrás: BSIP via AFP/Alice S. / BSIP/Alice S.

Szinte mindenütt áttétek voltak

A fogorvos kihúzta a fogfájást okozó szuvas fogakat, majd szövetmintát vett az állkapocsban található csomóból. A minta mellrákra utaló jellegzetességeket mutatott, ezért a fogorvos azonnal sebészhez irányította a nőt.

A vizsgálatok és további biopsziák után a sebészek mellrákot diagnosztizáltak a nőnél, amely a jobb melléből indult ki, és átterjedt a bal mellére, az állkapcsára, a nyirokcsomókra, a koponyára, a bordákra, a gerincre, a kulcscsontra és a jobb combcsontra.

Kisebb csoda kellett a túléléshez

A beteg állkapocsduzzanatát sugárterápiával kezelték, 2019 júliusában pedig a nő palliatív kezelések kombinációját kezdte el, amellyel a daganatok számát igyekeztek csökkenteni a szakemberek. A páciens hormonkezelést is kap, amit addig folytatnia kell, amíg nem lesznek arra utaló jelek, hogy állapota romlik.

Az esettanulmány arról is beszámolt, hogy 2022 augusztusában nem találtak daganatra utaló jeleket az asszony mellében.