Niki, Niki! - kiabáltam, de nem jött válasz

Mi történt azon a június végi napon? Hogyan emlékszik a történtekre?

Reggel a megszokott időben keltünk, reggeliztünk és elindultunk az Operettszínházba. Jókedvűen sétáltunk, beszélgettünk, nagyokat nevettünk – igazán jól éreztük magunkat. A Jókai téren egy építkezés miatt úgy lehetett megközelíteni a Mozsár utcát az Aradi utcából, hogy a Jókai utcába besétálva egy félkörívet kellett tennünk. Ekkor egy óriási robajt hallottunk – olyan volt, mint amikor egy hatalmas konténerbe építési törmeléket öntenek. Először azt hittük, hogy a Jókai téren, az építkezésnél történt valami.

Aztán valahogy szétcsúszott a kezünk, én beértem egy kapualjba, de Niki nem jött. A hatalmas porfelhő miatt nem láttam semmit, csak a nevét kiabáltam, de nem érkezett válasz.

Odarohantam, de nem értem hozzá, mert tudtam, hogy bármit teszek, előfordulhat, hogy még nagyobb bajt okozok. Először azt ellenőriztem, hogy lélegzik-e. Láttam, hogy megemelkedik a mellkasa, tehát tud lélegezni. Sokkos állapotban voltam, így nem tudom, hogy honnan és mikor, de pillanatok alatt ott termett két egyenruhás mentődolgozó – pedig a mentőket ekkor még nem hívta senki. Egy nagyon kedves lány – akit fel szeretnék majd keresni – kiszaladt egy közeli fogászati rendelőből és mondta, hogy már hívta a mentőket. Olyan pánikban voltam, hogy a mentők telefonszámát sem tudtam hirtelen. Egy másik hölgy vizet hozott nekem, és folyamatosan nyugtatott. Mire a mentőautó megérkezett, a két egyenruhás mentődolgozó már kiszabadította Nikit a romok alól, és elkezdte az ellátását.

Mikor érezte először, hogy nagy a baj?

Már akkor, amikor a kapualjban álltam és kiáltottam a nevét, de nem válaszolt. Akkor tudtam, hogy óriási baj történt. Ezután Nikit hetekig altatásban tartották, rengeteg műtéten esett át. Nehéz elmondani, hogy mit éltem át ezekben a hetekben.

Később rájöttem, hogy az alvás egyfajta menekülés a tények elől. Addig legalább nem a valóságban élek. Így amennyit csak lehetett, aludtam. Később, amikor Nikit felébresztették, beszélgetni kezdtünk a történtekről. Azt mondta nekem, nem érti, hogy én hogy bírtam ezeket a heteket. Ő nem bírta volna. Én tudtam, hogy ez a dolgom. Erősnek maradni és támogatni mindenben a páromat.

Miért döntött úgy, hogy elmeséli az Origónak a történteket?

Egyrészt azért, mert rendkívül fontosnak tartom megköszönni az orvosok, ápolók, gyógytornászok munkáját, hogy életben tartották, visszahozták nekünk Nikit és segítenek a gyógyulásban. Mindig róluk esik a legkevesebb szó, pedig az ő segítségükkel gyógyul napról napra a menyasszonyom – ami valójában csoda. De ehhez az orvosok, ápolók és gyógytornászok is kellenek. Másrészt pedig azért állok a nyilvánosság elé, mert természetesen nagyon köszönjük az emberek együttérzését, üzeneteit, de nem vágyunk celeb életre vagy új követőkre a közösségi médiában. Nyugalmat és teljes felépülést szeretnénk. A baleset után olvasgattam a közösségi médiában a kommenteket, de rájöttem, hogy nem szabad. Nem kívánom senkinek, hogy hasonlót éljen át. Mindig azt kívántam, bárcsak én feküdnék a kórházban, és nem Niki. A történteket még folyamatosan dolgozzuk fel a menyasszonyommal, nyugalomra vágyunk. Nem azért adok interjút, hogy újra rólam beszéljenek az emberek. Ne legyen szó rólam. Nikit segítse, akiknek van lehetősége és szeretné támogatni.

Néha elgondolkodom, mi történt volna, és azóta mi lenne, ha egy óvodás csoport sétált volna éppen akkor ott. Szörnyű még belegondolni is.

Hogy van most Nikolett?

Nem olyan régen tíz napra hazaengedték, de már visszament a rehabilitációs intézetbe. Folyamatosan gyógyul. A sérüléseiről nem mondhatok semmit - más nevében nem szeretnék nyilatkozni. Ha Niki és az orvosai beszélni akarnak erről, akkor inkább ők mondják el. Az biztos, hogy Niki nagyon küzd.

A kártérítési ügyben van előrelépés?

Több szakértő is vizsgálta már az ügyet és azt állapították meg, hogy az építtető, a kivitelező, az egyéb közreműködők lényegében szinte minden vonatkozó szabályt megszegtek.

Ezen túl az építtető biztosítójának is bejelentettük a kárügyet, ahol nagyon együttműködőek voltak, azonban a biztosító tájékoztatása szerint a cég megakadályozott minden érdemi kárügyintézést. Természetesen nem hagyjuk annyiban, de sajnos úgy látszik, hogy nagyon hosszú pereskedés válik szükségessé. Ezt azért sem értem, mivel korábban már a cég igazgatója azt nyilatkozta az egyik bulvár sajtónak, hogy ők mindenben segíteni fogják Nikit, illetve a biztosításuk fedezni is fogja a károkat.

Most itt tartunk. Ha nem lenne ennyi segítő szándékú ember, nem tudom miből oldanánk meg a jelen, illetve a jövő kiadásait... Hangsúlyozom, hogy én ebből az egészből egy forintot sem látok, és nem is szeretnék. Bármilyen jellegű segítség Niki felépülését szolgálja. Nagyon köszönjük mindenkinek, aki eddig segített, vagy ezután tud segíteni, egyszer valamilyen formában - ígérem - megháláljuk.

December ötödikén „Érted táncolunk" címmel jótékonysági gálaestet rendeznek Nikolett gyógyulásáért. Ki kezdeményezte a gálaest megszervezését?

Gallai Zsolt és Kovács Richárd, az Operettszínház művészei találták ki, hogy megvalósítják az estet, amelyet Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója rendez majd. Amikor elmondták nekem, hogy szerveznének egy jótékonysági gálát, annyit mondtam, hogy nagyon köszönjük – nem vettem részt a szervezésben, mert nem voltam olyan állapotban. Aztán elkezdődött a munka, és láttam, hogy az idő múlásával egyre több társulat jelezte, hogy szívesen fellép a gálán.

Kicsi ez a szakma, mégis milyen naggyá tud válni, amikor a jó ügy érdeklében mindenki összefog, és Niki érdekében, tiszta szívvel, jó szándékkal fellép a gálaesten. Nekem pedig óriási megtiszteltetés lesz fellépni a művészekkel. Niki is itt lesz a páholyban, és azt hiszem, katartikus élmény vár rá. Mindenkinek nagyon szépen köszönjük, akik támogatják őt, mert minden segítségre szükség van.

Mit szólt Nikolett, amikor megtudta, hogy jótékonysági gálaest lesz az Operettszínházban?

Nagyon örült. Én egy kicsit féltem őt. Bár sokat adhat neki ez az est, de tartok attól, hogy esetleg nehéz lesz neki végignézni a csodálatos előadásokat. Ő azt mondja: nagyon várja, és inkább erőd ad majd neki. Tény, hogy keményen küzd, és ezt be is bizonyította.

Eredetileg mikorra tervezték az esküvőt?

Úgy terveztük, hogy jövő nyáron összeházasodunk. Ez most várat magára. Azt szeretnénk, ha az esküvő napja mindkettőnk számára felhőtlenül boldog lenne, és a teljes énünket tudnánk adni. Megbeszéltük, hogy most nem lebegünk az esküvő álomképében, hanem a gyógyulásra koncentrálunk, és amikor úgy érezzük, hogy magunk mögött tudjuk hagyni ezt a tragédiát és új életet tudunk kezdeni, akkor összeházasodunk. De most nem tudjuk, mit hoz a jövő, egyelőre nem tervezünk ennyire előre. Az esküvőnk valószínűleg hatalmas lesz, mert mindenkit meg szeretnénk hívni, aki segített. Márpedig rengetegen segítettek, és tettek Nikiért. Az orvosok, ápolók, betegszállítók, mentők, gyógytornászok, a rendőrök, takarítónők, a színház, a barátok, a család, a szülők, nagyszülők és a sok jószándékú ember, akik sokat segítenek, és elnézést ha nem reagálok az üzenetekre, de nagyon sok a teendőm. Most mindenekelőtt a türelem és Niki gyógyulása a legfontosabb. Sokat gondolkodtam a baleset óta, és el kell mondanom, hogy le a kalappal azok előtt, akiknek a párja, családtagja bármilyen sérülésben, betegségben szenved, mégis kitartanak mellette. Fontosnak tartom ezt elmondani. Szerintem ők is mindennapi hősök, és azt gondolom, ezt többször kellene hallaniuk.