Vágólapra másolva!
Igencsak intim témát hozott szóba Árpa Attila A Nagy Ő pénteki adásában, ahol végül Klaudia volt az, aki nem kapott rózsát. Ám még a ceremónia előtt A Nagy Ő félrevonult néhány versenyzővel, hogy megbizonyosodjon róla, lehet-e közös jövőjük.
Vágólapra másolva!

Nem leszek álszent, én is nézek felnőttfilmet és szívesen elnézegetem a szereplőket is, de úgy gondolom, annak a nőnek, aki engem szeret, ne csak a szíve, de a teste is legyen csak az enyém – árulta el a Borsnak Árpa Attila, aki szereti, ha egy nő sokszínű és izgalmas, szenvedélyes és kalandvágyó, de vannak olyan dolgok, amik egyértelműen nem férnek bele az értékrendjébe.

Árpa Attila Forrás: TV2

Ennek fényében érdekes lesz az egyik versenyző, Bea sorsának alakulása, aki a Borsnak ismerte el, hogy erotikus munkából él. Úgynevezett camgirl! Ezek a lányok azzal foglalkoznak, hogy pénzért, jutalmakért bizonyos erotikus ellenszolgáltatásokat kínálnak. Beáról senki nem gondolta volna, hogy közéjük tartozik, de az elmúlt napokban sok támadás érte a különböző közösségi oldalakon, így készségesen nyilatkozott arról, milyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznie annak, aki ebben a „szakmában" próbál elhelyezkedni.