Franciaország a polgárháború határán

Párizs, 2023.03.17., sztrájk, Franciaország, nyugdíjkorhatár, emelése, nyugdíj, nyugdíjreform,
Párizs, 2023. március 17. A francia kormány nyugdíjreformja ellen tüntetők egy építkezés anyagait dobják lángoló barikádra a párizsi Concorde téren, a parlamenti alsóház, a nemzetgyűlés közelében 2023. március 17-én. A nyugdíjkorhatár 62-ről 64 évre emelését előirányzó törvényt a francia elnök parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki, mert elfogadásához nincs biztosítva a többség a nemzegyűlésben. MTI/EPA/Teresa Suárez
Vágólapra másolva!
Hetek óta - túlzás nélkül - lángokban áll Franciaország. A tiltakozások alapvető oka maga a nyugdíjreform, és aztán a bevezetés módja: parlamenti szavazás nélkül, az elnöki rendszer sajátosságából adódó 49/3-as törvénycikkely szerint életbe lehetett léptetni a nyugdíjkorhatár felemelését. Azonban nyilvánvaló: nem a tisztességes munkavállalók gyújtogatnak és fosztogatnak, hanem a szélsőbaloldali bűnözők és a radikális muszlimok. Bár a francia médiumok úgy tesznek, mintha - kis túlzással - elégedetlen buszvezetők gyújtanák fel Párizst vagy Bordeaux-t, a Macron-világ lelepleződött: bejelentette az elnök, hogy a nyugalom érdekében enyhítenek a bevándorlási törvényen. Hiszen egyértelmű: a bevándorlók gyújtogatnak és őket nem meri tovább hergelni az egyébként nagyon is indokolt szigorítási törvénnyel Emmanuel Macron. Franciaország a polgárháború szélén van: lángokban állnak a nagyvárosok éjszakánként, egyre több az erőszakos bűncselekmény és fosztogatás.
Vágólapra másolva!

Franciaország gyakorlatilag hónapok óta a polgárháború és az anarchia peremén táncol.

Amikor éppen nem gyújtják fel Párizst és az egész országot, akkor a tehetetlen, ügyefogyott baloldali párizsi városvezetés csődje miatt a szemét lepi el a fővárost.

Az erőszakos cselekmények száma és súlyossága még a sárgamellényes lázadás idején megszokottá vált rombolást is felülmúlta, legutóbb épp Lyonban késeltek meg pár nap alatt féltucatnyi embert, de ennek a folyamatnak van egy sokkal mélyebb oka is, mint azt első ránézésre gondolhatnánk.

Mutatjuk, hogy valójában mi áll a franciaországi erőszakhullám és válság hátterében.

A jelenlegi polgárháborút idéző helyzetben Macronnak égető szüksége van arra, hogy lecsillapítsa az elégedetlenkedőket, és hogy visszavonulásra kényszerítse az utcán levőket, akik közül a legtöbben csak ürügyként használták a nyugdíjreformot.

Emmanuel Macron francia elnök karikatúrája egy tüntető nő hátán Forrás: Hans Lucas via AFP/Laure Boyer / Hans Lucas/Laure Boyer

Mindenki tisztában van azzal is, hogy Macron a jobboldali szavazók megnyerése érdekében már 2017-ben, de még inkább 2022-es kampányában azt ígérte, hogy szigorítani fogja a bevándorlási politikát és véget vet annak, hogy Franciaország a papír nélküli, illegális migránsok paradicsoma.

Franciaországban az igazságszolgáltatás képtelen érvényt szerezni az illegális migránsok kiutasítását elrendelő bírói végzéseknek, a rendfenntartó erőknek pedig fogalmuk sincs arról, hogy valójában mennyien érkeznek illegálisan az országba, és nagyon úgy tűnik, hogy a francia kormány már régóta elvesztette a kontrollt a bevándorlás fölött.

Az Origo folyamatosan tudósít arról, hogy rettegnek a franciák az illegális bevándorlástól, a V4NA hírügynökség információi alapján pedig azt is tudjuk, hogy valójában nem is zavarja ez a tény a francia kormányzatot, hiszen például a 2024-es párizsi olimpiai játékok helyszínein folyó építkezéseken több olyan, bevándorló hátterű illegális munkást is alkalmaztak, akik semmilyen dokumentumokkal nem rendelkeztek.

Azt is tudjuk, hogy a francia baloldali politikusok lényegében bármit megtennének az illegális migráció további fenntartása érdekében, és amennyiben terveik valóra válnak és az illegális, papír nélküli migránsok szavazati jogot kapnak, a baloldali politikusok, a migránsok szavazatainak köszönhetően, hosszú időre bebetonozzák magukat a hatalomba.

Tüntetés a francia nyugdíjreform ellen Forrás: Hans Lucas via AFP/Anna Margueritat / Hans Lucas/Anna Margueritat

Döbbenetes fordulatot jelent, hogy Macron legutóbbi, március 22-i televíziós interjújában korábbi ígéreteivel ellentétben kijelentette, hogy a

már törvényhozás előtt levő, migráció visszaszorítását célzó törvényjavaslatát jelentős mértékben „lerövidítik", „átírják", „megcsonkítják", azaz a lényegi és a szigorítást jelentő paragrafusokat kiveszik a javaslatból.

Nem marad benne semmi. Ennek a különös manővernek két oka is van.

Macron egyfelől a nyugdíjreformot csak úgy tudta keresztül verni, hogy megkerülte a parlamentet és szavazás nélkül fogadtatta el javaslatát.

A cikk folytatódik, lapozzon!