Vágólapra másolva!
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester City sztárját, Erling Haalandot rajtakapták, hogy használta a mobiltelefonját, miközben a 300 ezer fontos (nagyjából 130 millió forint) Rolls-Royce-t vezetett.

Jól látható a fotókon, ahogy a csatár a bal kezében fogja az okostelefonját, miközben a jobb kezével a korményt fogja.

A felvételeken úgy tűnik, hogy a Haaland lefelé néz a telefonjára és nem figyeli az utat

- írja a The Sun.

A 22 éves norvég támadó fehér Rolls-Royce Cullinant vezette a manchesteri New Islingtonban, közel a City stadionjához. Angliában akit vezetés közben mobilozáson érnek,

hat büntetőponttal "gazdagodik" és 200 font pénzbírságot is kaphat. Ráadásul h a jogosítvány nincs még két éves, akkor be is vonhatják azt.

A kommentelők nem is hagyták szó nélkül az esetet: "Jobban oda kell figyelnie az útra, amikor vezet" - mondta az egyik, míg egy másik így vélekedett: