Teve gyilkolt egy szlovák cirkuszban

teve szépségverseny Szaúd-Arábia
A camel stands as Saudi women arrive to attend the annual King Abdulaziz Camel Festival, also referred to as Miss Camel, in Rimah, some 150 kms eastern of Riyadh, on March 29, 2017. (Photo by FAYEZ NURELDINE / AFP)
Vágólapra másolva!
Egy szlovákiai cirkuszban egy megvadult teve többször is beleharapott az egyik alkalmazottba, aki részeg volt. A férfit kórházba vitték, de belehalt a sérüléseibe. A rendőrség még nyomoz az ügyben – írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

A megvadult teve előbb beleharapott a cirkuszi alkalmazott arcába, kezébe, majd a mellkasába is.

A támadás után a férfit kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét

– írja az újszóra hivatkozva a Ripost.

A cirkusz igazgatójának tájékoztatása szerint nem a teve hibája volt a támadás, ugyanis

a férfi részeg volt, az állatok pedig nem tolerálják az alkoholt.

A rendőrség nyomoz az ügyben, lefoglaltak egy teherautót is. Fennáll annak a lehetősége is, hogy valaki elgázolta a férfit, és nem a teve végzett vele.