Egymásnak esett Jakab Péter mamuszos szeretője, Molnár Enikő és Potocskáné - videó

Molnár Enikő
Vágólapra másolva!
Jakab Péter bukott pártelnök „mamuszos" szeretője, Molnár Enikő megzavarta a Jobbik miskolci egyik rendezvényét, majd az autójáig követte Potocskáné Kőrösi Anitát, a párt elnökhelyettesét, akitől válaszokat követelt az ellene indult etikai eljárással kapcsolatban. Jakab szeretője azt is kifogásolta, Potocskáné miért használja a frakció autóját, noha Potocskáné április óta már nem országgyűlési képviselő, mivel elbukta az egyéni körzetét, így következményeképp nem is tagja a Jobbik parlamenti frakciójának. „Természetesen" a Jobbik frakciója az adófizetők pénzéből tartja fenn az autóját, amivel Potocskáné furikázik.
Vágólapra másolva!

„Ma egyenesen Miskolcig utaztam, hogy megtudjam Potocskáné Kőrösi Anitától, hogy hogyan értesülhetett hamarabb az általa beadott etikai beadványról a fideszes Magyar Nemzet, mint én. Ki az, aki összejátszik a Fidesszel?" – áll Molnár Enikő, Jakab Péter bukott pártelnök „,mamuszos" szeretőjének, hivatalosan „tanácsadójának" Facebook-bejegyzésében, amit a Mandiner szemlézett.

Molnár Enikő Forrás: Origo

A felháborodott Molnár videót is mellékelt a közléséhez, amelyben az látható, amint

megzavarja a Jobbik miskolci utcai rendezvényét.

Ennek alapján Jakab szeretője arról beszélt, hogy Potocskáné

dacára annak, hogy a Jobbik elnökhelyettese már nem országgyűlési képviselő. A „mamuszos" szerető továbbá azt állította, hogy Potocskánénak van három asszisztense, akik szintén ott ülnek az autóban.

Végezetül

a Jobbik elnökhelyettese szólt az egyik asszisztensének, hogy hívja ki a rendőrséget, mire Molnár azt válaszolta, hogy „hívja nyugodtan".

Erre azonban nem került sor, mert Potocskáné elhajtott a mi adónkból fenntartott autóval.

Ezt követően a Jobbik közleményben ítélte el Molnár miskolci akcióját, mint írták: Jakab Péter tanácsadója, Molnár Enikő ma leutazott Miskolcra azzal a céllal, hogy vélhetőleg megzavarja a rendezvényüket.

Üres provokációnak nevezték az akciót és hozzátették:

Molnár láthatóan nem a „Nép Pártján" áll, csupán öncélúan balhézik.

Ezzel Jakab utóbbi időben tett megnyilatkozásaira akartak utalni, amely szerint a bukott politikus a „Nép Pártján" politizál.

Jakab Pétert hivatalosan még nem zárták ki sem a Jobbikból, sem annak országgyűlési frakciójából.

Ahogy arról az Origo beszámolt Molnár Enikő egy korábbi Facebook-bejegyzése alapján etikai eljárást kezdeményezett Potocskáné Kőrösi Anita ellen, mivel szerinte a Jobbik elnökhelyettese szivárogtatott a sajtónak a párt belső ügyeiről. Molnár kilátásba helyzete Potocskáné kizáratását a Jobbikból, az eljárás lefolytatásáig pedig azt javasolja, hogy „függesszék fel minden, pártban betöltött pozíciójából".

Ezt megelőzően Potocskáné is etikai eljárást kezdeményezett Jakab Péter szeretője ellen.

Közben Jakab Péter alaposan megcsapolta pártkasszát, kiderült, hogy először 103 millió, majd pedig 83 millió értékeben kötött tanácsadói szerződéseket a Jobbik frakciójának pénzéből. Jakab mindkét körben a frakcióvezetés tudta és beleegyezése nélkül írta alá a szerződések megkötését. Az ügyben nyomozás indult. Erről itt írtunk.