Sztárok, akik úgy hasonlítanak, mintha ikrek lennének

Minka Kelly és Leighton Meester
Vágólapra másolva!
Nem lehet nem észrevenni, hogy az alábbi sztárok között mennyire megdöbbentő a hasonlóság. De sokszor előfordult már velük, hogy a rajongók azt sem tudják, hogy két különböző emberről van szó és gyakran összekeverték őket. Azt mondják, hogy mindenkinek van valahol egy hasonmása, erre az élő bizonyíték az alábbi sztárok között lévő hasonlóság is.
Vágólapra másolva!

Sarah Hyland és Mila Kunis

Sokak szerint elképesztő a hasonlóság az amerikai származású, 31 éves Hyland és az ukrán származású Kunis között, főleg, ha Hyland is sötétre festeti a haját. A hasonló vonásaikon kívül az is közös pont a két színésznőben, hogy mind a ketten vígjátéksorozatoknak köszönhetik sikereiket. A 39 éves Kunis az Azok a 70-es évek showban, míg hasonmása a Modern család című sorozatnak köszönhetően vált ismertté.

Mila Kunis és Sarah Hyland Forrás: Getty Images

Minka Kelly és Leighton Meester

A színésznők nem csak hasonlítanak egymásra, hanem legjobb barátnők is, sőt már közös filmet is forgattak A szobatárs címmel. Tinédzserként ismerkedtek meg, amikor egy kozmetikai cégnek dolgoztak modellként. Akkoriban talán még nekik sem tűnt fel, hogy nem csak belsőleg, hanem külsőleg is nagyon hasonlóak, bár Minka Kelly hat évvel idősebb barátnőjénél, ez egyáltalán nem látszik.

Minka Kelly és Leighton Meester Forrás: Pinterest

A cikk folytatásáért lapozzon!