Háromgyerekes családapát nyomott agyon a kidőlt fa

Vágólapra másolva!
Fakitermelési munkálatok közben rádőlt egy fa egy férfire Ajkán, a helyszínen meghalt. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást. A Bors megtudta, hogy egy háromgyerekes családapa halt meg.
Vágólapra másolva!

Ismerősei szerint mindenki szerette a tragédiát átélt férfit, ő pedig rajongott a családjáért. A házaspár a pár nappal korábban ünnepelte a 11. házassági évfordulóját.

"Amikor meghallottam, mi történt, sírva fakadtam, mint egy gyerek. Képtelen vagyok elhinni. És szegény felesége, bele sem merek gondolni, hogy mit érezhet.

Három kisfiuk van, hatalmas szeretetben és nagyon szépen, tisztességesen nevelték.

Mindenki előtt példa lehetett a családjuk. Sándor is fantasztikus apa és ember volt. Sosem felejtem el a vidám mosolyát" - mondta a lapnak a férfi egyik ismerőse.

2022. szeptember 28-án 10 óra körül egy Ajka külvárosában lévő, Úrkút környéki erdőben kidőlt egy 15 méteres fa.

Egy férfira esett rá, aki éppen fát vágott és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

A lapnak nyilatkozó helyiek úgy emlékeznek, aznap erős szél fújt.

- mondta egy férfi.

illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

A helyeik szerint a tragédia áldozata gyakorlott és óvatos favágó volt.

Egyelőre nem tisztázott, hogyan történt a baleset. Ezt a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja, Az ügyben halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indult eljárás.