Kiderült, hova került a megkéselt nyírteleki fitneszmodell kislánya

rendőrautó, bilincs
Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megsebesítette válófélben levő férje K. Ildikó fitneszmodellt Nyírteleken. Sz. Dávid nem akarta tudomásul venni felesége döntését, hogy a nő nélküle tervezte a jövőjét. A késelés után a férfi a másfél éves kislányukkal bezárkózott a házba és öngyilkosságot kísérelt meg.
Vágólapra másolva!

K. Ildikó és Sz. Dávid évekkel ezelőtt egy konditeremben ismerkedett meg Nyíregyházán. A gyönyörű fitneszmodellnek imponált a 10 évvel fiatalabb férfi udvarlása. A kapcsolatukból házasság lett, és két évvel ezelőtt beköltöztek a férfi nyírteleki házába. Anna, a kislányuk már oda született. Kezdetben minden jónak tűnt, de aztán Dávid kezdte elveszíteni a fejét, Állandó féltékenység gyötörte, aminek hatására Ildikó bejelentette, hogy elválik és a közelbe költözik a gyermekükkel. Annát nem akarta elzárni az apjától, aki rendszeresen találkozhatott is vele.

Péntek reggel éppen a gyermekéért ment az anya, amikor elszabadult a pokol. Dávid összesen tíz késszúrással kis híján halálosan megsebesítette a feleségét, majd, miután Ildikó kimenekült az épületből, a férfi kislányával együtt bezárkózott a házba és megvágta a saját csuklóját is. A házba behatoló kommandósok sértetlenül találták a gyereket, a férfit pedig átadták a mentőknek. Azóta letartóztatásba is került.

Képünk illusztráció Forrás: Police.hu

A mesterséges kómában tartott nő állapota jelenleg stabil. Édesanyja elárulta a Borsnak, hogy a kis Anna jelenleg a nagynénjénél tartózkodik.

- A történtek után a másik gyerekem magához vette az unokámat. Igyekeztünk megnyugtatni, persze hiányolja az anyukáját. Szépen fejlődik, gyönyörűen beszél. Reméljük, hamar kiheveri az őt ért traumát – mondta a kislány nagymamája.