Amikor börtönbe került, a feleségét bízta meg a banda irányításával a kisbéri bűnöző

Vágólapra másolva!
Egy börtönben ülő férfi arra utasította a feleségét, hogy folytassa a kábítószer árulását. Ezek után a nő a társaival együtt beszerezték a drogot, majd eladták a vevőknek. A bíróság másodfokon súlyosbította a banda tagjainak ítéletét.
Vágólapra másolva!

Egy férfi kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt börtönben volt, ahova becsempésztek neki egy telefont.

Ezen felhívta a feleségét és azt mondta neki, hogy folytassa az általa elkezdett kábítószer-kereskedelmet.

A nő ezek után, 2019 júliusában drogot vett egy férfitól, majd eladta azt egy másik férfinak.

Ezek után a börtönben ülő férfi felhívta a vevőt és megállapodtak abban, hogy újra a feleségétől fog drogot venni.

Az üzletet Kisbéren bonyolították volna le 2019 augusztusában, amiben segédkezett az ötödik társuk is.

A rendőrök ekkor fogták el őket.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Első fokon a bíróság bűnösnek mondta ki a nőt és a négy férfi kábítószer-kereskedelem miatt, majd 3 és 7 év közötti börtönre ítélte őket. Az ítélet fellebbezések miatt nem lett jogerős.

Másodfokon a Győri Ítélőtábla súlyosbította az ítéletet, és 5 és 11 év közötti fegyházbüntetésre ítélte a dílereket.