Megdöbbentő ajánlatot kapott Csobot Adél

Csobot Adél
Vágólapra másolva!
Csobot Adél és Hegyes Berci a Mokka vendégei voltak, ahol sok érdekességet árultak el, és Csobot Adél rejtélyes jövője is szóba került. 
Vágólapra másolva!

Csobot Adél az összes döntőbe került párost nagyon erősnek tartja, és azt nyilatkozta a Mokkában, hogy bárki nyer majd, egész biztosan megérdemli a győzelmet. Az anyaság is szóba került a riportban, mivel a döntőbe jutott párok közül egyedül Csobot Adélnak van gyereke. Ennek kapcsán azt is elárulta, hogy a sok táncpróba miatt megszűnt anyaként létezni, és szinte minden idejét a táncnak szenteli most.

Csobot Adél és Hegyes Berci a Dancing with the Starsban Forrás: TV2 Sajtószoba

Én azt élem meg nap mint nap, hogy a fizikai határaim feszegetem, néha átlépem azokat, és kiborulok mentálisan is" - mondta Csobot Adél a döntőre való felkészülésükről.

De Hegyes Berci is a határait feszegeti és kiderült, hogy hiába versenytáncol évek óta, ez az időszak még számára is megterhelő, mégis örömteli. Hegyes Berci eleinte nem hitt abban, hogy ők döntősök lesznek. Arra a kérdésre, hogy miben különbözik Csobot Adél az eddigi Dancing with the Starsos táncpartnereitől, pedig így felelt.

Tanítani is úgy tanítottam őt, hogy nem konkrétan elmondtam neki a lépéseket, hanem egy érzést írtam le neki, hogy azt táncolja el. És Adél ebben nagyon-nagyon jó."

Csobot Adél kimerültsége ellenére minden pillanatot nagyon élvez, és szerinte ez a sikerük titka is.

Olyan élményt kaptam már most, ha most itt vége lenne, már megérte az egész" - mondta az énekes-színésznő. Majd azt is elárulta, hogy egy olyan jövőbeni lehetőséget kapott a tánc miatt, melyről még nem beszélhet, de óriási dolognak tartja.