Kétségbeesetten magyarázkodik a baloldal a korrupció miatt elfogott EP-alelnökük miatt

Brüsszel, EP
Az Európai Parlament sokszor a jogállsmiság és a szuverenitás gyengítésére törekszik ezáltal a tagállamokat hozza egyre nehezebb helyzetbe.
Vágólapra másolva!
Korrupció és pénzmosás elleni, nagyszabású nyomozást szolgáló razzia során vették őrizetbe a görög Eva Kailit, akit görög pártja és az európai szocialisták is felfüggesztettek, írja a Mandiner.
Vágólapra másolva!

Péntek este nagyszabású razziát tartottak Brüsszelben,

amely megrengetheti az EU vezetését:

a rendőrség 16 helyszínen razziázott, és legalább négy embert őrizetbe vettek. Az ügyészek bűnszervezet létrehozása, korrupció és pénzmosás elleni nyomozásról beszélnek.

Az ügyészség szerint a nyomozók már hónapok óta gyanítják, hogy „egy Öböl-állam befolyásolja az Európai Parlament gazdasági és politikai döntéseit", különösen

az intézmény vezetőit célozva, jelentős mennyiségű pénzzel és értékes ajándékokkal.

A rendőrség a mostani razzia során mintegy 600 ezer eurónyi készpénzt foglalt le, valamint mobiltelefonokat és számítógépeket.

Értesülések szerint az Európai Parlament egyik alelnöke, a görög szocialista Eva Kaili is az őrizetbe vettek között van.

A fejlemények nyomán az európai szocialisták frakciója közölte: azonnal felfüggesztik Kaili tagságát. Ezt jelentette be a politikus anyapártja, a görög Paszok is. Mint arról a Politico ír: Kaili a minap a munkavállalói jogok élharcosának nevezte Katart. A politikus péntek este nem reagált a sajtó megkerésésére.

Az európai szocialisták közleményük szerint „le vannak sújtva" az európai intézményeket ért korrupciós vádak miatt, és kijelentették, hogy teljes mértékben együttműködnek a nyomozó hatóságokkal. Belga lapok szerint őrizetbe vették Luca Visentinit, a Szakszervezetek Nemzetközi Konföderációjának főtitkárát is. A Politico megkereste a katari kormányt, amely eddig nem reagált az érdeklődésre, írja a Mandiner.