Nem viheti magával gyerekét Dominikára L.L. Junior

L.L. Junior
Vágólapra másolva!
Ahogy korábban megírtuk, L.L. Junior Dominikára utazik hosszabb időre azért, hogy ott is kipróbálja magát zenészként, persze a munkát így egybekötve egy hosszabb nyaralással. A rapperne a Fekete Vonat-botrány és a válás után valószínűleg szüksége van egy kis környezetváltozásra, ezért is tervezett ilyen hosszútávra. L.L. Junior a héten már útnak is indul, egyelőre nem tudni, hogy ki tart vele vagy egyedül tölti-e az időt.
Vágólapra másolva!

L.L. Junior elárulta, hogy legidősebb gyerekét nagyon szerette volna magával vinni, de sajnos nem teheti, hiszen volt felesége, Hopp Csilla nem egyezett bele az utazásba.

A képek között lapozhat:

Óriási élmény lenne számára, ha a telet kellemes melegben, medencés házban töltené, miközben egy alapítványi iskolában tanulná a nyelvet, mindennap iskolabusz hozná-vinné. Még fűzöm a gyermekem anyját, hogy engedje el velem Lacikát, aki – biztos vagyok benne – őrült jól érezné magát" – idézi a Bors L.L. Junior decemberi nyilatkozatát, amikor még nagy reményekkel tervezte az utazást.

- mondta korábban letörten a lapnak a zenész, de nem árulta el, hogy volt felesége miért nem engedi el kisfiukat az utazásra.

A rapper arról nem beszélt, hogy fiatal barátnője, Dárdai Blanka is vele tart-e vagy látogatóba fog kiutazni hozzá, bár az utóbbi időben egyáltalán nem osztottak meg közös fotót a közösségi oldalaikon.