Kitálalt a Kucsera-Tápai család barátja: Nem egyszeri megcsalásról van szó, már az esküvő előtt is állt a bál!

Tápai Szabina Kucsera Gábor
Vágólapra másolva!
Tíz év együtt töltött idő és 3 közös gyermek után válik Kucsera Gábor és Tápai Szabina. Az utóbbi néhány évben úgy tűnt, hogy rendeződik a pár viszonya, azonban a család barátja elárulta: három éve nincs együtt a sztárpár.
Vágólapra másolva!

Tíz év után véget ért Kucsera Gábor és Tápai Szabina házassága, a kajakos már el is költözött közös otthonukból.

Szabina sokáig mindent eltűrt a férjének, pedig már az esküvőn is voltak intő jelek. Kucsera egy kocsmából sietett a lagzira és majdnem lekéste a Bors információi szerint.

Tíz év alatt három közös gyerekük is született és úgy tűnt minden rendben van a házasságukban, később azonban olyan pletykák keringtek, hogy Kucsera megcsalja feleségét.

Szabina egy ideig próbálta kideríteni az igazságot, de válaszul a kajakozó megtiltotta, hogy hozzányúljon a telefonjához.

A válás bejelentésekor Szabina elárulta, hogy valóban megcsalták, neki pedig elege lett a hullámvasútnak tűnő házasságból.

írta a Bors.

Azt pedig Kucsera vallotta be egy műsorban Várkonyi Andreának: már egész korán, első gyermekük születése után eljutottak a válásig, de akkor sikerült újra összekovácsolódniuk. Majd később, az Édes élet forgatása után is közel jártak a szakításhoz. Szabina akkor azt mondta: olyan harsányságot hozott ki belőle a műsor, amit férje nem bírt elviselni.

A legtöbb problémát a kajakos kicsapongó élete okozta, Kucsera tud és szeret is élni.

Szabina korábban azt mondta nem akarja tudni, ha férje megcsalja, de úgy látszik van az a pont, amikor elég a megaláztatásból. A család egyik barátja a Borsnak elárulta: nem egy félrelépésről volt itt szó.

Már az esküvő előtt is állt a bál, Kucsi sosem volt a hűség mintaképe

Voltak időszakok, amikor a háttérbe szorult a bulizás, de ez a kapcsolatuk elején is állandó gondot okozott, hogy Kucsi szeret és tud is élni.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor Forrás: Facebook/Mokka

Szabina pedig állandóan hívogatta, alig, hogy becsukta lakásuk ajtaját maga mögött. Aztán ahogy Beni nagyobb lett, Gábor sokat változott, sokat volt kisfiával, ő is maradt otthon vele. Aztán jött a második gyermekük, egyre kevesebb idejük maradt egymásra és ekkor jöttek újra a kísértések.

A barát szerint már lassan három éve, hogy elértek házasságuk legmélyebb válságához. Akkor tényleg úgy volt, hogy nincs tovább, de Gábor imádja a gyermekeit, imád apa lenni és nagyon jó édesapa.

Egy darabig küzdött a házasságukért, hiába érezte, hogy a kapcsolatuk már sose lesz ugyanolyan, mint az elején, a kisfia és lánya miatt menteni akarta a házasságot, pedig tulajdonképpen már három éve nincsenek együtt.

A harmadik gyermeket is először ő akarta, majd Szabina élte bele magát, hogy még egy baba örökre összeköti őket... Mert Kucsi többször kijelentette, hogy sose hagyná el a gyermekeit. És az is biztos, hogy a válás ellenére is mindig ott lesz nekik. Azt tudni kell, hogy az ő szülei csodálatos, példaértékű házasságban élnek mai napig, ő is ezt szerette volna.

És kudarcként élte meg, hogy az ő kapcsolatuk nem úgy alakul. Több sebből vérzett a házasságuk, nem csak a félrelépések, hanem a nagyon különböző jellemük miatt is, Szabina túl harsány, túl hiperaktív volt, ami csak eleinte egészítette ki Gábor nyugalmát. Mindkettőjük családja szurkolt nekik, de eljön az a pont, amikor bármit tesz az ember, nincs tovább, írja a lap.