Olaszországban is cumaniriadó volt a törökországi földrengés miatt

Földrengés Olaszország
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo is beszámolt róla, rendkívül pusztító földrengés rázta meg Törökországot és Szíriát, a halottak száma már több száz. A rengés olyan erős volt, hogy egy ideig Olaszországban is kiadták szökőár-figyelmeztetést, de ezt azóta már visszavonták. Törökországban rengeteg autót sodort el a szökőár.
Vágólapra másolva!

Riasztás volt Olaszországban

Olaszországban a polgári védelem kora reggel azt javasolta a tengerparton élőknek, hogy távolodjanak el a tengerpart közvetlen közeléből, tartózkodjanak magasabban fekvő helyeken, és kövessék a helyi hatóságok utasításait.

A hatóságok figyelmeztetése szerint "fennállt a valós veszély lehetősége", főleg a tengerszintnél alig valamivel magasabb vagy annál alacsonyabb tengerparti szakaszokon.

Már egy félméteres hullám is veszélyes áradásokat és erős áramlásokat okozhat

- írták közleményükben.

A figyelmeztetés nyomán két délolasz tartományban, Calabriában és Pugliában elővigyázatosságból átmenetileg leállították a vonatokat, de már újraindult a forgalom.