A barátnőjének telefonon mondta, hogy öngyilkos lesz, aztán nekihajtott egy oszlopnak Budapesten - fotók

könyves
Vágólapra másolva!
Öngyilkos akart lenni egy férfi, aki autójával oszlopnak hajtott a Könyves Kálmán körúton.
Vágólapra másolva!

Egy férfi közlekedett vasárnap délelőtt a Könyves Kálmán körút Üllői út felé vezető oldalán Toyota Corollájával. A Lurdy házat elhagyva hirtelen jobbra rántotta a kormányt, és nagy erővel a járdán álló villanyoszlopnak csapódott.

A Budapestkornyeke.hu információi szerint ezt szándékosan tette, mert öngyilkos akart lenni.

Vezetés közben végig tartotta a kapcsolatot mobiltelefonon a barátnőjével, neki is elmondta, mire készül, illetve az autóban lévő fedélzeti kamera felvétele is bizonyította a feltevést.

A 30-40 év közötti férfi túlélte az ütközést, de megsérült, a mentők és a tűzoltók közösen emelték ki a roncsból, gerincágyra fektették, majd kórházba szállították, de közben végig lehetett vele kommunikálni.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!