Meghalt a világ legidősebb színésznője, aki magyarul is beszélt

Vágólapra másolva!
Meghalt 104 éves korában szerdán Branka Veselinovic, aki Szerbia legidősebb színésznője volt, és akit az amerikai Marsha Hunt tavaly szeptemberi halála óta egyben a világ legidősebb színésznőjeként tartottak számon.
Vágólapra másolva!

Branka Veselinovic 1918-ban a vajdasági Óbecsén, az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területén született, és 80 évig tartó művészi pályája során száznál is több színházi előadásban és több mint 50 tévésorozatban és filmben játszott. Művészeti és humanitárius munkáját számos elismeréssel és díjjal jutalmazták, így 1964-ben a rangos szerbiai Sterija-díjat is elnyerte.

A színésznő 1940-ig Újvidéken dolgozott, majd Belgrádba költözött, ahol az összes fővárosi teátrumban, így a Népszínházban és a Jugoszláv Drámai Színházban is emlékezetes szerepeket formált meg.

Tehetsége a humor és a szatíra terülén mutatkozott meg teljes fényében, országos népszerűségét is leginkább ennek köszönhette.

Branka Veselinovic Forrás: Wikipedia


Hét nyelven beszélt, többek között magyarul is. Színészi munkája mellett az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) élethosszig tartó nagykövete volt.

Marsha Hunt amerikai színésznő 2022. szeptember 7-én, 103 éves korában bekövetkezett halála után Branka Veselinovicot számos forrás a világ legidősebb színésznőjeként tartotta számon.