A Lidl 120 üzletére vonatkozó bejelentést tett

Lidl
Vágólapra másolva!
A Lidl Magyarország tavaly tavasszal indította el a használt sütőolaj-visszagyűjtő kezdeményezését, melynek keretében a vásárlók ingyenesen és biztonságosan adhatják le az áruházaknál kihelyezett gyűjtőedényekben a szelektíven gyűjtött használt sütőolajat, illetve zsiradékot. Az elmúlt egy évben a vállalat folyamatosan bővítette a gyűjtőponttal ellátott áruházainak számát, így jelenleg 120 üzletnél van lehetőség az elkülönített gyűjtésre - írja a cég közleménye.
Vágólapra másolva!

A használt sütőolaj és zsiradék rendkívül ártalmas és veszélyes lehet a környezetre. A lefolyóba öntve károsítja a csatornahálózatot, nehezíti a szennyvíztisztítást, a természetbe jutva szennyezi vízbázisainkat, a kommunális hulladékba helyezve nehezen lebontható anyagként jelenik meg. Megfelelő eljárással kezelve azonban 100 százalékban hasznosítható, nagyon fontos ezért, hogy szelektíven gyűjtsük és adjuk le az erre kijelölt gyűjtőszigeteken.

A visszagyűjtést segíti a Lidl Magyarország is, a vállalat már 120 áruházánál biztosít tárolóedényeket a vásárlók számára.

A szolgáltatás kedvező fogadtatását mutatja, hogy az indulás óta csaknem 30 tonna fáradt sütőolajat és használt zsiradékot helyeztek el a tárolókban.

Már a Lidl 120 áruházában adhatják le a kihelyezett gyűjtőedényekben a szelektíven gyűjtött használt sütőolajat, illetve zsiradékot a vásárlók Forrás: Lidl Magyarország

Az áruházlánc számára kiemelten fontos a felelős hulladékgazdálkodás és a körforgásos gazdaság előmozdítása. „REset Plastic stratégiánk részeként többek között azon is dolgozunk, hogy 2025-ig saját márkás termékeink csomagolásának 100 százalékát maximálisan újrahasznosíthatóvá tegyük" - mondta Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője.

A tárolóedények az üzletek bejáratainak közelében, frekventált helyeken találhatóak, melyekben leadható használt sütőolaj és zsír, vaj, margarin és lejárt szavatosságú étolaj is. A leadás nagyon egyszerű, mindössze annyit kell tenni, hogy a műanyag palackban tárolt kihűlt olajat vagy zsiradékot az edény nyílásába dobjuk. A szelektálás minősége nagyon fontos a hasznosíthatóság miatt, ezért ügyelni kell arra, hogy más anyag, például motorolaj, kenőolaj, egyéb folyadék vagy hulladék ne kerüljön a tárolóba, ezeket tilos beledobni.

A gyűjtőszigetekkel ellátott Lidl üzletek listája a Lidl honlapján érhető el.